Századok – 1868

Ipolyi Arnold: Magyar okmányérdekességek - 73

87 Még kevesebbet mondhatunk Jenke felől, mely jelenleg szintén jelentéktelen helység, s már régóta mint mások birtoka ismeretes. Ha tehát valószinű is, hogy Mohi mint királyi birtok, és talán Jenke is királyi lakkal bírt, — mely királyi lakok ezen korban, mint tudjuk, egyszerű vadász várdák, vagy major-féle udvarházak voltak nagyobbára inkább, mintsem paloták — bi­zonyost e tekintetben állítanunk nem lehet. Kétségtelen mindenesetre, hogy királyaink tartózkodási helyei adatainak meghatározására nagy világot derítene, ha ha­zánk összes királyi lakhelyeit ismernők már. Ezen munkával kezdette Mabillon a frank királyok okmá­nyai keleteinek helyeit felvilágosítani, nagy munkájába ') be­foglalva szerzetestársa Germain Mihály vizsgálatát a frank ki­rályok palotáiról г). Szükséges kiegészítése volna ez királyaink hadjárati, utazásai, tartózkodási helyei, egyszóval itinerariuma ismeretének, mely nélkül jelenleg az adatok használatában ne­héz eligazodnunk. Azonban bármint légyen is ez, volt-e Borsodban Jenkén és Mohiban szintén királyi lak vagy sem : annyi okmányaink ezen összevetéséből kitűnnék, hogy IV. László ez időtájtt itt megyei gyűlést, vagy épen az akkori szokás szerint több megyének ösz­szegyülekezésével talán részletes országgyűlést is tarthatott. Az ily gyűlések azután rendesen törvénykezéssel is jártak. S ilyen királyi törvénykezésre vonatkozik nyilván tárgyalt okmányunk zárszavaival, hogy : kelt ezen itélet a király úr hada ottani t. i. Borsodban jelenléte 22-dik napja után való csötörtökön ; miután tudjuk, hogy törvénykezési okmányaink épen így szoktak a tör­vénykezési időszakok napjaira vonatkozni. Okmányunkban tehát íme érdekes nyoma maradt volna fel annak is, mit a történelem által annyira kárhoztatott Kún-László király kormányzásának némi mentegetésére újabb s ré­gibb történetíróink felhoznak, nyilván hasonló adatok nyomán, hogy az ország népének Ugye szivén feküdt, s azért gyakran beútazva az országot, annak különböző részeiben gyűléseket és ') De re diplomatics 243. a) Francorum regum palatia o. i. li.

Next

/
Thumbnails
Contents