Századok – 1868
Ipolyi Arnold: Magyar okmányérdekességek - 73
88 törvénykezéseket tartott '). — Sőt lehet, hogy az alatta tartott több országgyűlések — de melyeknek nagyobbára ismeretlen helyeit még nyomozzuk -), valamelyike épen akkor itt Borsodban Jenke vagy Mohi mellett, Onodvára és Miskolez közelében, a Sajó folyam mentében lévő téres mohii mezőn tartatott. Mire nézve akkori országgyűléseink tábori alakjánál fogva, a lovasan megjelenők s felütött hadi sátorok alatt tanyázúk és táborozók miatt, a mohi téres mezőség, egy nagy folyam, a Sajó mellett, épen oly alkalmas lehetett, mint volt a László közvetlen utódja III. András alatt szokásba jött rákosi tér, Buda-Pest mellett, a Rákos patak és Duna között. De bármily készek volnánk is okmányunk nyomán Lászlót ily nemes kormányzói foglalkozásában új adattal bemutatni, a mint Borsodban gyűlést és törvénykezést tart; úgy mégis a történelmi kritika is parancsolja, hogy el ne hallgassuk azon gyanút, melyet ezen adat László királynak itteni nemes foglalkozása ellenében bennünk fölkelthet. Ezen gyanúra ugyanis méltán okot adhat okmányunk sa játságos keltezésének azon kifejezése, hogy nem csupán a király úr, de inkább, mint már előbb megjegyeztük, hadának jelenléte kiemelve említtetik : „Residentia preseutis exer citas do mini regis." Okmányainkból nem tudván hasonló adatokat összevetésül és felvilágosító összehasonlításul felhozni, nehéz biztosan meghatározni, mit kellessék itt a király úr jelenlevő hadának residentiája alatt értenünk ? Hogy a királyi liadakuak máskép is jelzett jelenléte nem szokott residentia kitétellel jeleztetni, az kétségtelen ; és hogy ezen kifejezés inkább magára a királyra látszik vonatkozni, az is nyilván valószínűnek mutatkozik. De kétségtelen másrészt az is, hogy királyaink ily útazá ') Mint Bartal Comment, mondja II. 188 : qui (László) jurium populi studiosissimus, cum hoc comitia non general ia tantum, sed universalia quoque frequentissime égit. így dicséri már Kerehelich is. 2) Lásd Kovachich : Vestigia Comitiorum 145 stb. Czech Tud, Gyűjt. 1829 1. 12. Bartal Comment. II. 189.