Századok – 1868

Ipolyi Arnold: Magyar okmányérdekességek - 73

83 is történelmünkre nézve, a mennyire királyaink tartózkodási és lakhelyét, utazását, hadjáratait, egyszóval úgynevezett itinera­riurnát megismerteti, — az már nálunk is nemcsak az okmány­tani elmélet thesisci közé tartozik, de egyik szorgalmas társunk Ráth Károly munkája által kimutatva áll előttünk '). Ráth ezen müvének első kiadása is már nagybecsű anya got szolgáltatott történelmünknek ; míg épen megjelenőben levő második kiadása, az azóta napfény re hozott újabb okmányok ál tal több ezer adattal szaporítá királyaink tartózkodási helyei és útazásai ismeretét. Ha már ezen adatok nyomán indulunk : Arpádkori királya­ink korából, mintegy 1250-től, sőt a tatárjárás idejétől kezdve, (midőn t. i. IV. Béla a tatárokkal a Sajónál, Borsodban megütkö­zött) egész 1365-ig (mely idő óta kezdi I. Lajos Diós-Győrt Bor sódban gyakrabban látogatni), tehát több mint egy egész száza­don át, nem találunk ez időben királyaink közül mást Borsod­ban, mint IV-dik vagyis Kán-Lászlót, kinek okmányai keltéből tudjuk, hogy 1280-ban május 21 -kén J e n к é n -) ; valamint más, év nélkül kelt okirat szerint, pünkösd napja utáni kedden M u h i ban tartózkodott. 3) Mind a két helység, Jenke és Muhi, vagy mint most neve­zik : Mohi, Borsodban, Miskolczon alól, a Sajó folyamnál, mintegy Szirma és Ónod helységek között fekszik, mint egyes pontjai azon nagy puszta térségnek, melyen IV. Béla alatt a Sajó mel Ietti gyászos ütközet történt. IV. Lászlónak Műhibánkéit okiratában nem találjuk ugyan az esztendőt feljegyezve.- de aligha csalódunk, ha ezt is 1280-ba teszszlik, azon időre, midőn a király Jenkén Borsodban mulatott : miután egyrészt Lászlónak máskor Borsodban mulatását nem is­merjük , másrészt pedig Jenkén való mulatása, mint fennebb láttuk, május 21-re, a Muhi múlatás pedig piinkösdkeddre es­vén, igen természetesnek látszik, hogy ekkor (1280-ban a pün­kösdkedd június 11-kére esett) egy húzómban mulatott s időzött ') Lásd Rátli Károly : A magyar királyok hadjáratai, útazásai és tar­tózkodási helyei. 2) Ráth i. h.28. ') Hazai okmánytár I. 82 és Ráth i. h. 30.

Next

/
Thumbnails
Contents