Századok – 1868

Ipolyi Arnold: Magyar okmányérdekességek - 73

75 napokban jelenvén meg, eddig még kezemhez nem juthatott. ') Míg másfelöl a dunántúli történetkedvelők társulata körében leginkább R á t h Károly tagtársunk közreniunkálásával kelet­kezett „Hazai Okmánytár" egyrészt szinte azon vidék levéltárai­nak eddig alig gyanított kincseit, melyek ott kezök ügyébe es­nek, kibányászva, de e mellett másrészt a másfelől nyert okmá­nyokat is készséggel teszi közzé, mindeu kötetben külön újra­kezdődő korrend szerint. z) Ugy vagyok meggyőződve, hogy az Akadémiának vagy a Történelmi Társulatnak hováelőbbi feladata leend, a mint ezen vizsgálatokat és gyűjtéseket elősegítendi, — úgy a szerteágazó munkásságra nézve is irányadólag talán inkább, mintsem sza­bályozókig fellépnie. A nélkül ugyanis, bogy az egyesek e téren dicséretesen buzgólkodó munkálkodását, sőt áldozatkészségét, akár korlátoz­hatnék, akár pedig korlátozni akarnók: kétségtelen mégis, hogy mi sem volna kívánatosabb, mint ha ezen munkálkodás szálai akár az Akadémia történelmi bizottságában, akár pedig Törté­nelmi Társulatunkban összefolyva és öszpontosítva, rendszeresen és tervszerint, sőt országos gond mellett, országos költséggel törtéimének : valamint ez más, nálunknál elöhaladottabb nemze­teknél általában az eset, a mi által azután sok erő, idő és költ­ség, — a minek úgyis egynek s^m. vagyunk pazarolható bősé­gében — megkímélhető lenne. Mindamellett ez egyelőre jelenleg még sem kivihetőnek, de talán tanácsosnak sem látszik. Nemcsak azért, mivel társu­lati vagy országos erővel minden gondosság mellett sem lehet a magánbirtokban levő összes levéltárak , gyűjtemények-, vagy ') Mióta ezen sorokat irtam, már kezemhez jutott Kubínyi szép gyűj­teménye, melyből látom, hogy ellenkezőleg fentebbi feltevésemmel, a gyűj­temény általában Árpádkori okleveleket közöl. 5) Azon gyűjteményekről lévén itt csupán szó, melyek újabban Fe­jér Codexe után keletkeztek : nem kell felemlítenem az előbbi, ily különböző irányban készült gyűjtések kiadásait, melyeket már előbb úgyis megérintet­tem. Nem említem szinte az egyes történeti leírásokhoz mellékelt ily okmány­tárakat, minők például gr. Teleki : Hunyadiak kora, Hornyik : Kecskemét története mellett megjelent e nemű nagyobb, és saját munkám : a „Kún-Béli Háromkúti apátság leirása" mellett is megjelent kisebb okmánytárakat. 6*

Next

/
Thumbnails
Contents