Századok – 1868

Horváth Mihály: Az első esztergomi érsek 1

8 Antal gyulafehérvári kanonoktól 1550-ben a trawi egyház egy másolatában felfedeztetett s leiratoti : utóbb Georgier Athanáz, és Levakovics Raphael kezén által jutott Inhoíferhez, ki azt 1644-ben először tette közzé. Kétséget nem szenved, hogy miután az érintett helyek az itészetet ki nem állják, *a nevezett egyének valamelyikének, talán magának Veraiicsicsnak rovására esik a meghamisítás. Ezt egyébiránt a legjobb hiszenimel követhette ej ö, ki ismervén liartvik Szt.-István legendáját, s abból, hogy csak tárgyukra szorítkozzunk, Sebestyént tartván első érseknek, Asztrikot pedig kalocsai püspöknek : úgy vélekedhetett, hogy a feltalált másolat leirója követett el hibát, midőn Asztrikot esztergomi érseknek czlmezte ; ezt tehát, liartvik hitelére támaszkodva, csak kiigazítani vélte, midőn Asztriknak kalocsai püspöki czímet adva, meghamisította. Kétségkívül épen így s pedig szintén Hartvik nyomán Írattak a levélbe ama csodás álomlátások is. — De elég erről ; s az efféle kritikai fejtegetések helyett, lássuk végül, kire mutat, mint első esztergomi érsekre maga a történelmi valósziníiség ? Azon egyházi személyek közt, kik István királyt a magyar kereszténység megalapításában sëgitették, vele közremunkáltak : kétségkívül Asztrik volt a legjelesebb, legbuzgóbb s legértelmesebb. 0, Szt.-Adalbertnek legbensőbb barátja, még Géjza feje delem idejében jött az országba, vagy magával a magyarok apostolával, vagy mi valószínűbb, ennek második időzése alatt Rómában, midőn rokonait s barátait az ellene dühöngő cseh urak halálra üldözték. Adalbert oly heves vonzódással viseltetett a jeles férfiú iránt, oly annyira óhajtá öt a maga oldalán látni s birni, hogy még kevéssel martyrsága előtt, a lengyelföldröl is a leggyöngédebb kifejezésekkel kérte Géjzát, bocsátaná hozzá, a veszélyes útra menendőhöz, legkedvesebb barátját : „Ha múlhatlan szükséged nincs reá, úgymond, az Istenre kérlek, küldőt hozzám." Asztrikot magát pedig, ha jó szerével el nem bocsáttatnék, még szökésre is ösztönzé, csak hogy vele ismét egyesülhessen, „kiért, úgymond, szive eped." — De sem a fejedelmi pár nem volt hajlandó elbocsátani őt, ki, mint a térítő szerzetesek apátja, s a térítés egész müvének intézője felette szükséges egyéniségnek tartatott; sem maga Asztrik nem akart csupán a barátság kedvéért távozni onnan, hol szent munkássá-