Századok – 1868

Hornyik János: A ráczok ellenforradalma. 1703-1711 693

696 elpusztúlt országban. 1706 julius közepén csakugyan megindúlt. N.-Váradot megerősítette s élelemmel ellátta ; itt azonban nagy zavarba jött amiatt, hogy Nehm péterváradi és Löffelholtz aradi tábornokok által értesült, mikép a saját rendeletéből ama várak alá gyűjtött ráczok nagy serege, hadaival nem egyesülhet, mivel a kuruezoknak Jenőnél fölütött erős tábora által gátoltatik ; ezek helyett tehát a tisza- és maros-melléki ráczok közül 1100 lovas, Pivoda nevü kapitány alatt csatlakozott hozzá. így ju­tott Szólnok átellenében a Tisza balpartjára, honnan Csongrá­dig lefelé vonulván, ott táborozott egy hétig, várván Szegedről az élelmet s néhány ágyút; melyek megérkeztével, miután Nehm és Virmondt augustus 25-én s Löffelholtz és Tököli rácz ezredes augustus 26-án csapataikkal hozzá csatlakoztak : September 1-én az általa veretett két hidon jött át a jobb partra, s ismét fölfelé Szolnoknak tartott. Ezt a kuruez őrség Károlyi Sándor parancsára felgyújtván, kivonúlt belőle ; a né­metek elöhada csak nagy bajjal mentheté meg az égő palánk egy részét s a hajóhidat ; azután a leégett vár kitataroztatván, abban 500 német gyalog és 20 ». rácz lovas őrség hagyatott. Rabutin most Eger alá szállá, de ezt hiában kérte föl, megvé­telére pedig elég ereje nem volt. Innen Kassa felé tarta; nagy boszúságára azonban Károlyi Sándor a népet előle mindenütt elköltöztette, az élelmet elhordatta vagy elásatta, s a takarmányt elégettette. Rabutin ezt megboszúlandó, útjában Miskolczot, Tisza-Füredet, Egyeket, Szőlőst, Szent-Imrét, Derset, Gönczöt, Szikszót stb. fölperzselte, s kiáltványaiban az egész vidéket hasonló eljárással fenyegette, ha a nép nyugton nem marad s előle szétfut. Kassát sikertelenül fogta ostrom alá. Innen visszave­retve, a Hegyaljára csapott s azt maga számára megszüretelte. Л kuruezok engedték, mert az édes szőllő, az új bor, és őszi derek az ezekhez szokatlan német-dán had soraiban több pusz­títást okoztak, mint néhány vesztett ütközet okozhatott volna. Végre téli szállást fogott a lakosaitól elhagyott Debreczenben, s várta míg az erős fagy bekövetkezvén, Budapestre megindul­hat, a hova téli fagyon, félmeztelen, éhes hadával, Szólnokon át, 1707. január 21-kén meg is érkezett. Rabutin e kóbor hadjáratának alkalmával teljesítve lön a kuruez hadak részéről gyakorlatba vett portyázó szagul-

Next

/
Thumbnails
Contents