Századok – 1868

Horváth Mihály: Elnöki megnyitó beszéde a kolozsvári gyűlésen 521

524 egy-egy tényezőjét s tanúbizonyságát] nemcsak becsban tartják, hanem azonnal nyilvánosságra hozva, a hajdankor állapotainak ismeretét tehetségök szerint elősegítik. Látjuk végre, hogy azon férfiak, kik a nemzeti történelem mivelését különös szakmájokká, életfeladatukká tették, nem kénytelenek többé életök javát poros levéltárakban tölteni, s legjobb erejöket puszta anyaggyűjtésre pazarolni; hanem mivel e munkában számos értelmes hazafi által gyámolittattak, idejöket s erejöket főleg arra fordíthatják, hogy történelmi müveikben a letűnt korok nemzeti életének egyéniségeit s viszontagságait, anyagi és szellemi állapotát tegyék főleg figyelmök s nyomozásaik tárgyaivá, s ábrázolják azokat nem kevésbbé híven jellemző vonásokban, mint művészies alakban ; és ekként aztán puszta adathalmaz helyett oly történeti müveket írjanak, melyekből a kor szelleme s törekvései, az uralkodó eszmék, érzelmek s irányok mivolta, a nemzeti míveltség állapota s haladáва, szóval az összes polgári s társadalmi élet képe határozottan és sajátságos színezetében kidomborodjék, egyszersmind pedig ama törvények érvényülése is szemlélhetővé tétessék, melyek az erkölcsi világon uralkodnak, mind ama solidaritás kapcsai is kimutattassanak, melyek az egyes nemzet életét a többi nemzetek sőt az emberiség történelmével összekötik, s azon egyetemes élet és haladás áramlatába vonják, mely az emberi nemet rendeltetése, végczélja felé előbbre viszi. íme tisztelt Társaság, ezen kecsegtető képleteket tünteti fel szemeink előtt az óhaj és remény varázstükre a jövőből, midőn majd a közérdekeltség hazai történelmünk iránt a nemzet minden rétegeit áthatandotta ! S e nagy, e magasztos czélra törekvés feladata a mi szerény, még újoncz társulatunknak, különösen pedig az ilyféle vidéki gyűléseknek, melyeknek, ha a jó szerencse is úgy akarja hosszú sorát jelen első gyűlésünkkel nyitjuk meg. E magas czélt természetszerűleg csak huzamos idő alatt folytatott hangyaszorgalom lehet képes megközelíteni. De a czél elég dicső arra, hogy mindnyájunkat ernyedetlenül kitartó munkásságra lelkesítsen. Felfogásom szerint háromra vau a jelenben szüksége történetírásunknak. Egyik a kútfők kritikai megrostálása s meg-