Századok – 1868

Pauler Gyula: Frankl Vilmos: „Pázmány Péter és kora” 433

438 azon objectivitást, mely csak a történtek hü tixirozását tartván szemelőtt, minden történeti munkának legnagyobb becsét képezi. Sietek azonban megjegyezni, hogy Franki müvében csak négy helyet találtam, mely — csekély felfogásom szerint — e szempont alá esik. Egyet, hol Pázmány szenvedélyes nyilatkozatát elsimitni igyekszik, már emiitettem ; másutt a jezsuiták érdemeit emlegetve, nagy hibáikról csak e szavakkal emlékezik : „hibáik is voltak, mint minden emberi intézménynek." Az 1619. országgyűlési protestáns gravameneket czáfolja, mig a katholikusokét szónélkül hagyja; és végre Bethlen Gábor jellemzéséből, — ámbár nincs egy vonás sem, melyet a kritika megtámadhatna — mégis hiányzik a teljes hűség, mert míg hibái a valóhoz képest erősen szinezvék, addig erényei csak amúgy mellesleg érintetnek. Szerző nem tartja Bethlent a szó nemesebb értelmében nagynak. Igaza volna, ha a nagyság nem a szellemi erőben, hanem a kedély jóságában, a jellem tökéletes tisztaságában feküdnék. Felfogása nemes, humánus léleknek tévedése; de mégis tévedés, a melyszerint — hogy hasonlattal éljek — a bárány volna az állatok királya, és nem az oroszlán. Magából e felsorolásból is látszik, hogy épen nem egyoldalú mü fekszik előttünk : mert a teljes pártatlanság ellen való vétkek sem nem számosak, sem nem fontosak. Sőt foglaltatik müvében egy állítás, melyet, bár igen közönséges a protestánsok közt, de buzgó katholikustól épen nem vártam volna. Szerző a protestantismus elterjedésének egyik okáúl a nemzeti rokonszenvet tartja, mely a németellenes vallásban fiiggetlensé gének egyik garantiáját látta. Ez — csekély véleményem szerint tévedés. A magyarság és protestantismus közt semmi akaratos kapcsolat nem vala. Mellőzve azt, hogy a vallásos eszme azon korban a főczél volt, és semmi ok sincs hinnünk azt, hogy csak minálunk volt épen eszköz : a tősgyökeres magyar csíki székelyek és jászok a régi hitnél maradtak, mig a reformatiónak első hívei hazánkban az erdélyi szászok voltak. A protestantismus a XVII. században a nemzetiség és szabadság védbástyájává vált : de nem kell feledni, hogy midőn elterjedett, a német még nem üldözte, sőt német vezérek, a Svendik, Rueberek sokat tettek előmozdítására. Ellenben Verböczy és Martinuzzi azon kevés magyarok közül valók, kik anto da fé-kat