Századok – 1868

Pauler Gyula: Frankl Vilmos: „Pázmány Péter és kora” 433

439 gyújtattak, a nemzeti pártnak főemberei voltak ; míg a Protestantismus bajnokai: Thurzó Elek mindig, Nádasdy Tamás többnyire Ferdinánd király részén állának ; és később, Miksa korában a katholikus Báthory István képezte az ellenzéket, míg az unitárius Békés Gáspár a bécsi kormány védencze volt. A reformátorok mindenütt felkarolták a nemzeti nyelvet, mert a lelketlen formalismussá süllyedt régi hittel szemben az embereket felvilágosítani, capacitálni törekedtek.— Szerzőnek irálya egyszerű, világos, történeti : csak némely szórendi magyartalanságok maradhattak volna el. Compositiója igen helyes, tudja mit bol kell elmondani; söt még némely ismétlései is, mint Pázmány viszonya az újvári őrséghez, Balásfy irodalmi munkássága, bár magukban véve hibák, de ily nagy műben az olvasó emlékezetét gyámolítván, nem rontanak. Elbeszélésében nem annyira rabja okmányainak, mint Szilágyi a Rákóczyak korában, de mégsem tud még rajtuk teljesen uralkodni. A külföld nagy történetíróinál a legritkább esetek közé tartozik, ha leveleket, okmányokat közölnek egész kiterjedésben vagy kivonatban. Inkább actióban mutatják fel a tartalmat, mint kivonatban, mely, Franki élénk nyelvén is, mindig némileg vontatott olvasmányt nyújt, a nélkül mégis, hogy a tárgyat kellőleg felvilágosítaná: mert ily modor mellett az író nem csoportosíthatja szabadon adatait, nem is adhatja meg rajzainak az élet eleven színezetét. Csak a Homonnay-féle mozgalmakra hivatkozom, melyeknél a szerző, tömérdek adat mellett épen a főkérdést hagyja megfejtetlenül : miért gyűlölték annyira a felső megyék az erdélyi praetendenst ? Az olvasó ugyan a felhozottakból körülbelül kitalálhatja az okot, hanem épen a fejtörés, a combinatio, a mi a történetirónak lett volna dolga, csökkenti a mti élvezetét, melyet történeti műtől jogosan megkívánunk. A történetirónak feladata teljes képet adni, és minden kérdést már előre megoldani, és nem az olvasóra bízni, hogy a helyezetet, a mint tudja, magának kifesse. Nem mondom : sohasem szabad leveleket közleni, mert néha épen azok festik leghívebben asituatiót: de azon esetek aránylag igen ritkák. Általanos szabályt felállítani e tárgyról lehetetlen. Lapról lapra kellene mennünk, hogy kimutassuk, hol járt el szerző helyesen, ízléssel, s hol hibázott — legalább véle-80*