Századok – 1868

Garády: Horváth Mihály kisebb történelmi munkái III. kötet - 195

209 hetne venni ; a kötet a község magántulajdona lenne ; elején bevezetésül a község ezelőtti történetének nevezetesebb mozzanatai és az első be­írás korának községi statistikája állhatnának. — A Magyar Tudományos Akadémia ez évi nagygyűlései martius 14-kétől 21-kéig fognak tartatni, és pedig ez utóbbi napon lecud az ünnepélyes nyilvános gyűlés, melynek fénypontját bi­zonyára koszorús történetírónk Horváth Mihály értekezése képe­zendi. Ez értekezés tárgya és ezíme — mint értesülünk — „A vár­megyék szereplése nemzetünk életében." Historiailag is ép oly érdekes, mint korszerű kérdés. — Az akadémia körében múlt­kori tudósításunk óta fölmerült hontörténelmi tárgyak e következők voltak. A febr. 17-iki ülésen Szilágyi Ferencz 1. tag értekezett „a magyar nj-elv ügyéről a két magyar hazában II. József császár alatt." Adatait a magyar- és erdélyországi néhai udv. kanezelláriák le­véltáraiból mérité. Egyébiránt a német nyelvnek II. József által hivata­los nyelvül lett reánkerőszakollatása történetét illetőleg értekező és Horváth M. közt némi véleménykülönbség forog fenn, a melyet Horváth a maga részéről mindjárt Szilágyi felolvasása után rögtönzött beszédé­ben kifejtett, később pedig a „Pesti Napló"-ban folytattatott az esz­mecsere. A történeti osztály mart. 2-ki ülésén i. mét Szilágyi Ferencz értekezett, ezúttal id. b. Wesselényi Miklós nejéről, Cserey Ilonáról, mint a Mária-Terézia és II. József korabeli vallási viszonyok „vértanújáé­ról , kinek szenvedései vegyesházassági és hitváltoztatási körülmények által okoztat'ak. Érdekes korkép volt, sok új adattal, — egész családi dráma , melynek szálai közé elfogultság és vallási türelmetlenség által vezérelt idegen befolyások kíméletlen kezekkel nyúlnak be. Hála a kor felvilágosodottságának s törvényeink szabadelvüségének, hogy ilyeneket most már csak a történelemből ismerünk, — különben e tárgynak az akadémia elé vitelét csakis annyiban helyeselhetjük, a mennyi­ben történelmi. — Ugyanezen ülésen olvastatott fel R é t h y Pál reform, papjelölt Göttingából kelt levele, arról szóló, hogy nevezett ha­zánkfia az ottani egyetem könyvtárában egy igen művészi kiállítású С о r-V i n-c о d e X r e akadt, m^ly szövegére nézve byzanti seriptort tartalmaz. Az akadémiai történelmi bizottság legközelebbi ülését mart. 7-kén tartá, a mikor is Toldy, mint előadó, elöterjeszté az 1868-dik évi költségvetést, továbbá bemutatta a bizottság által legújabban Századok. 15

Next

/
Thumbnails
Contents