Századok – 1867

Gr. Mikó Imre: Elnöki beszéde a Történeti Társulat 1867. július 2-diki választmányi ülésén 12

14 jegyzések után leirja a bires királyok és hadvezérek viselt dol­gait ; melyben mi is bővelkedünk, de épen itt vajmi sok az iga­zítni, irtani és feledtetni valónk ! Következik az adatgyűjtés kora, midőn az öntudatra ébredt történetírási ösztön a kútfőket nyomozván, eleinte kéziratban gyűjti össze, később nyomtatásban közli, s kisebb alkotásokban, a történet egyes részeinek összeállításában kisérli meg erejét. E különböző fejlődési mozzanatok körét bezárja a kútfők megbirálása, a reflexiók és történeti öntudatosság kora, midőn a magasb miveltségi fokra emelkedett nemzeti értelem a történet­írás tárgyát és mezejét átvizsgálván : a dolgokat és irott törté­neteket szemle alá veszi, megbirálja, a mesés elemet elveti, a hagyományokat, történetírást az életoktatás szinvonalára emeli, lehetségessé tevén oly történelmi mü megalkotását, mely a nem­zetet polgári ösvényén vezesse, és — a mi végczél — politiká­jának kalauzává váljék. A ki a magyar történettudomány és történetírás fejlődési folyamát ismeri : látni fogta, hogy mi, az előbbi fokozatokon át­haladva, eljutottunk a magasb pálya küszöbére, s az adatgyűj­tés és történetírás tudománya köztünk feladatának tiszta tuda­tával bir ; de hogy teljesíthesse, még sok szükséges. Ezért egye­sületünk fontosságát jelző eszméimet kissé ki kell fejtenem. Első teendőnk, hagyományaink körül : a mondai elemet határozottan a költészet terére utalnunk. A történetírás építsen positiv alapokon. Kútfőinket szigorúan meg kell birálnunk. A mi irva van, történész előtt nem mind hiteles ; hitelességét ki kell mutatni. A történetírók közül meg kell különböztetnünk azokat, a kik hiteles adatokból, törvényekből, oklevelekből — és ismét a kik hallomás után dolgoztak; az előbbiek teljes figyelmet érdemelnek : utóbbiak óvatosan használandók, vala­mint a compilatorok is, kik mesét valóval, igazat regényessel, tényeket koholmánynyal, kutfőidézés, bizonyítás, birálat és meg­győződés nélkül összevegyítnek. A nemzeti ábrándokat történet­írásunkból zárjuk ki. Hassunk oda, hogy a lelkiismeretes történetbúvárnak, a ki elmohosult okleveleket olvas el, feliratokat fejt meg, építészeti em­lékeket elevenít fel, ős romokat fed le, a ki gazdagítja, rendezi, fejtegeti,-világosítja a nemzeti történetírás anyag-tárházát : le-

Next

/
Thumbnails
Contents