Századok – 1867

Horváth Mihály: Megnyitó beszéde a Történelmi Társulat első közgyűlésén 1867. május 16. 3

szomszédaink nemzetiségi versengésből eredt idegenszerű, mindent ócsárlani szerető felfogása következtében téveszmék, hibás nézetek kapjanak lábra történelmünkben : a valódiság, a hűség és alaposság mindenekelőtt a lelkiismeretes történetnyomozást, a kútfők szintoly szorgalmas mint Ítéletes fürkészetét, az adatok összes tömegének felbuvárlását és megrostálását teszik mnlhatlan kötelességünkké. E mező eddig sem maradt ugyan parlagon. Már több mult századi tudósunknak, s köztük kivált Bélnek, Hevenessynek, Kaprinaynak, Batthyánynak, Praynak, Edernek, Kovachichnak és több másoknak hálás elismeréssel tartozunk terjedelmes buvárlataikért. A Tudományos Akadémia, miként egyetemes irodalmunknak, ugy külön történelmi nyomozásainknak is újabb lendületet adott : Fejér Codexe, Kovács, Kemény, Gévây és mások gyűjteményei sok elrejtett kincset hoztak napvilágra. De a viszonyok még mind nem valának kedvezők történelmi tanulmányainkra. Egy részről a szűkkeblű censura szigora ; más részről a nagy közönség érdekeltségének hiánya félbeszakasztá a szép kezdeményeket. Jött azután a nemzetet elsülyedéssel fenyegető catastropha. De, hála nemzetünk jó nemtőjének, a nemzeti nagy veszély, mely alkotmányt, régibb és újabb intézményeket egyaránt halállal fenyegetett, megint a történelemre tereié jobbjaink figyelmét. Vigaszt és reményt kelle Önteni a csüggedőkbe, felmutatva a hasonló gyászos multat s annak a nemzeti eltökélés által eszközlöttjobbra fordultát; figyelmeztetve a kicsinyszivű félénk kétkedőket, hogy miként a múltban dult viharok csak egy időre fosztották meg leveleitől a nemzet életfáját, gyökereit azonban nem valának képesek megingatni : ugy a jelent is csak átvonuló föllegek borítják el, melyek szétszakadoztával ismét ki fog derülni az alkotmányos élet ege, s új lombozat, új virágzat fakadand a nemzet letarolt életfáján. Toldy Ferencz „Új Magyar Múzeuma," s a különféle pártokból egyestilt tizenhat hazafi „Új Nemzeti Könyvtára" lőn ismét közegévé történelmi emlékeink közzétételének. E vállalatok azonban nem mozoghatának oly tágas téren, milyent a nemzeti történetnyomozás igényelt. Maga az Akadémia, mely nemzeti intézeteink romjai közt egyedül maradt még