Dobszay Tamás (szerk.): „Megint ’s megint – szünetlen”. Egy újabb Széchenyi-évforduló termése - Századok Könyvek (Budapest, 2022)
Velkey Ferenc: Az első naplónyomok Kossuthról Széchenyi diáriumában
AZ ELSŐ NAPLÓNYOMOK KOSSUTHRÓL SZÉCHENYI DIÁRIUMÁBAN 31 1848. július 20-án.6 A kételyes kettősségben fogant eldöntendő kérdés (égből vagy pokolból) egy hasonló fordulatban (átok vagy áldás) azonban már 1847-ben (illetve előtte) is többször feltűnt Széchenyi Kossuth-értékeléseiben, csak akkor még a válaszaiban benne maradt a kétely. Például Kossuth Pest megyei követi jelöltsége kapcsán 1847. augusztus 25-én helyezte így nagy történelmi távlatba önmagát és vitaellenfelét: „Oly név-e a »Kossuth«, melyhez Magyarország átka avagy áldása fog-e tapadni? Épp úgy nem, mint a »Széchenyi«! Végre találkozunk majd s egyesülünk a »feledésben«.”7 Egy korábbi (nyilvános) változatból Kemény maga is idézte Szé chenyi jellemrajzában (1851) a grófnak a Politikai programm – Töredékekben (1847) megfogalmazott s utóbb beteljesültnek nevezett „jós sza vait”: „Ha azonban egykor, midőn már késő lesz, érezni s átlátni fogja [mármint Kossuth], hogy átok volt az, mit fejünkre hozott és nem áldás: akkor ne mentse magát azzal, hogy nem volt a nemzetben [...].”8 Az eredeti kér déshez visszatérve, az adatok alapján nyugodtan feltételezhető, hogy Kemény Zsigmond valóban tanúja lehetett akár a politikai bizalmasok körében annak, hogy Széchenyi önmagát ellenőrizve, vállalt szerepében elbizonytalanodva (vagy éppen azt megerősítendő) visszalapozott 1847–48 táján naplójában, s a Kossuthtal kapcsolatos bejegyzéseit olvasgatta, mérlegelte. Késztetés és heyzet is adódhatott ilyesmire.9 S ha ilyenkor valóban 6 SZIÖM VII. 349., 356., 360.; SZIN 1282., 1289., 1293. Megjelölve hasonló példák a válaszfelirat és a haderővita összefüggésében (júl. 12. és 27.): „Kossuth neve vértengerben tűnik fel előttem a megírandó történelemben!”; „Istenem, ahová csak odateszi a kezét ez az ember, rajta van az Árimán jegye!” A hátteret legalaposabban feldolgozta: Spira György: 1848 Széchenyije és Széchenyi 1848-a. Bp. 1964. 266–281. 7 SZIN VI. 622., SZIN 1164. 8 Kemény Zsigmond: Széchenyi István. In: Magyar szónokok és statusférfiak (Politikai jellemrajzok.) Kiadja. Csengeri Antal. Pesten, 1851. 507. Magában a Széchenyi-műben kétszer szerepel a fordulat: Gr. Széchenyi István: Politikai programm – Töredékek. Pesten, 1847. 136., 138–139. A motívum A kelet népéig vezethető vissza, s már ott is igen sűrűn szerepel például a „hírlapírói túlhév” bírálata közben. Gr. Széchenyi István: A kelet népe. Pesten, 18411 . 81., 109., 149., 150., 162., 163., 273–274. 9 Sajnos az ilyen beszédhelyzetek másik résztvevője, Kovács Lajos nem használható kontroll forrásként, mert memoárjának a vonatkozó részletében egyszerűen csak átveszi Kemény Zsigmond elbeszélését, és szó szerint idézi a fentebbi emléket. – Kovács Lajos: Gróf Széchenyi István közéletének három utolsó éve 1846–48 I–II. Bp. 1889. I. 131. – Kemény politikai jellemrajzaiban (és esszéiben) fontos szerepet töltenek be a bensőséges múltábrázolást erő sítő, személyes hitelességet biztosító „elbeszélt történetecskék”. Az eddigi kutatásaim azt erősítik, hogy ezeknek az 1849 utáni (nyilvános) személyes emlékezéseknek van valóságfedezete, s még nem lett késztetésem arra, hogy megkérdőjelezzem az emlékező Keménnyel megkötött „olvasási szerződést” (a Philippe Lejeune-féle önéletírói Századok_Széchenyi_Könyv.indb 31Századok_Széchenyi_Könyv.indb 31 2022. 11. 24. 11:24:242022. 11. 24. 11:24:24
