Dobszay Tamás (szerk.): „Megint ’s megint – szünetlen”. Egy újabb Széchenyi-évforduló termése - Századok Könyvek (Budapest, 2022)
Hites Sándor: Az adományozó Széchenyi és a nemzeti ajándékökonómiák - Vagyon, gondviselés, áldozat, hatalom
AZ ADOMÁNYOZÓ SZÉCHENYI ÉS A NEMZETI AJÁNDÉKÖKONÓMIÁK 105 az igazolja, hogy isteni szándékból erednek. Viszont mivel konkrét értelemben az „alattvalói” és a „munkásai” termelik meg azt a vagyont, amely transzcendens értelemben a birtokosnak jár, ezért ezt feléjük eseti szimbolikus lealacsonyodással kell jóváírnia: erről szól a híres anekdota, amelyben Ferenc gróf fiával kezet csókoltat a jobbágyaiknak.21 Ez a jele net, ha csakugyan megtörtént, ugyanazt a diszpozíciót volt hivatva megerősíteni Istvánban, mint atyja későbbi írásos intelmei. A hazafias adományozásnak ez a gyakorlata tehát a rendi státuszban és annak gazdasági valóságában gyökerezik: az tud adni, akinek van, és az, hogy kinek van, eredendően és végérvényesen meghatározott. Miként a vagyon, úgy a társadalmi rendben elfoglalt hely és az ahhoz köthető identitás is szükségképpen örökölt és nem szerzett. Ezért nem is a gyarapodás lehe tősége a lényeges, hanem az eredendően adott vagyon megfelelő kezelése, s ezzel az örökölt identitásnak megfelelő szerepkör ellátása, sőt, a vonatkozó magatartás előadása, performálása. A reprezentatív nyilvánosság keretében tett felajánlás (mint közszemlére tett földbirtokosi magánvagyon) ezért adott alkalmat a (nemzetet képviselő vagy megtestesítő) rendi szerkezet (ön)ünneplésére.22 A főúri adományozó a státuszából fakadó kötelessége ellátásával csak még látványosabbá tette ezt a státuszt és az abban foglalt kiváltságokat, például azt, hogy a nemesi adómentesség fényében önkéntes adakozása legfeljebb a közköltségekhez való kötelező hozzájárulás hiányán enyhített valamennyit.23 Ebben a modellben tehát a közcélú adomány lehe tőségi feltétele egy olyan politikai rend, amelyet gazdasági és társadalmi értelemben egyaránt szűkre szabott mobilitás jellemez (bár nem zárva ki az egyéni felemelkedés lehetőségét). Az adomány ennélfogva a nemzeti közösség szolgálatát bizonyos értelemben ennek a közösségnek a megosztottságát szentesítve végzi, s úgy fejezi ki a közjóért való elköteleződést, hogy nem lép 21 Az eset első általam ismert említése: Adalék gr. Széchenyi Ferenc és fia István életrajzához. Pesti Hirlap, 1880. szeptember 5., 246. szám melléklete. (Arra, hogy ez az anekdota idetartozik, Csorba László figyelmeztetett.) 22 Arról, hogy az adományokat és az adományozót több hódolat övezte, mint magát azt a nyelvet, kultúrát, vagy az azt művelő írókat, tudósokat, amelyet gyarapítani volt hivatott, lásd Rákai Orsolya: A magyar nyelv ünnepe? Tiszteletadás a magyar literatúrának – a Marczibányi-jutalom első két kiosztása. Irodalomtörténeti Közlemények 102. (1998) 5–6. sz. 708–28. 23 Felvethető, hogy a nemesi adómentesség ideológiája maga is ajándék szerkezetű: a nemesség az ország megszerzésében vérét hullatva már megfizette adóját; ennek leszármazottaikra való kiterjesztése mintegy késleltetett viszontajándék a múlt katonai áldozataiért. Századok_Széchenyi_Könyv.indb 105Századok_Széchenyi_Könyv.indb 105 2022. 11. 24. 11:24:282022. 11. 24. 11:24:28
