Hermann Róbert (szerk.): Összeesküvési teóriák a magyar történelemben - Századok Könyvek (Budapest, 2022)
Csorba László: Széchenyi haláláról – összeesküvés-elméleti megközelítésben - Az öngyilkos temetése
SZÉCHENYI HALÁLÁRÓL – ÖSSZEESKÜVÉS-ELMÉLETI MEGKÖZELÍTÉSBEN 95 jelentek meg. A levertség és panasz, hogy még a halottól is félnek, általános volt.”32 A szerző idézi a korban mérvadó egyházjogász véleményét, miszerint az öngyilkost azon egyetlen esetben szabad csak eltemetni, ha elmezavar valószínűsíthető, ennek mérlegelését pedig az érvényes kánonok nem felsőbb egyházi hatóságra, hanem elsősorban a temetést végző katolikus papra bízzák.33 „Kétség esetén az teendő föl, hogy az öngyilkosság nem esik beszámítás alá, s íly esetben az öngyilkos egész csendben egyházi szertartással eltemethető. Némely országban annak megítélése: vajon az öngyilkosság beszámítható-e? és következőleg az öngyilkos eltemethető-e? a helybeli lelkész-, az elöljáróság- és orvosból álló bizottsághoz tartozik; Magyarországban ennek megítélése a plébános lelkiismeretére van hagyva; a beszámíthatás megítélésére pedig irányadóul lehet tekinteni az öngyilkos körülményeit, előéletét, de különösen az orvosok véleményét.”34 Ezen egyértelmű szabályozáshoz azonban Tarics a következő állítást csatolja: „[m]indemellett soha egyetlen orvosi lelet, szakvélemény vagy diagnózis nem rögzítette írásban, hogy gróf Széchenyi István tébolyodott elmebeteg lett volna [...], ami azt jelenti, hogy »öngyilkosságát« egyházjogi vagy kánonjogi szempontból »nem mentette volna fel« elmeállapota.”35 Ám miért kellene e „felmentéshez” bármiféle írásos dokumentum? Erről a kánonban szó sincs, ezt megkívánni az idézett egyházjogi definíció teljes félreértése, hiszen nem véletlenül szerepel benne a „beszámíthatóság” kategóriája. A szöveg arra ösztönöz, hogy az illetékes plébánosnak mindig az elkövetés pillanatát kell megvizsgálnia: azt, hogy ott és akkor vajon nem épp úgynevezett pillanatnyi elmezavar hatására következett-e be a tragikus esemény. Ebből a szempontból teljesen mindegy, hogy az öngyilkos személy nyilvántartott és szanatóriumban kezelt elmebeteg-e, vagy bárki más „normális” tagja a pap gondjaira bízott „nyájnak”. Ha őszinte lelkiismerettel megállapítja, hogy a tett elkövetésekor az illető épp 32 Faragó S.: Tolnay Antal feljegyzései i. m. 187. 33 Fölvethető a kérdés, hogy azok a bencés történészek, akiket Eperjes Károly úgymond megbízott a pápai engedély kérelmének kutatásával, vajon miért nem figyelmeztették őt erre a közismert körülményre? 34 Szeredy József: Egyházjog különös tekintettel a magyar Szent Korona tartományaira, a keleti és protestáns egyházakra. I–II. Pécs 1874. 1235. – A szerző idézi ezt a szöveget, de rejtélyes módon a nevet kétszer is Peredynek (!) írja, lásd Tarics P.: A mi Széchenyink i. m. 158–159. 35 Tarics P.: A mi Széchenyink i. m. 159.
