Hermann Róbert (szerk.): Összeesküvési teóriák a magyar történelemben - Századok Könyvek (Budapest, 2022)
Hermann Róbert: A becsempészett fattyú és az áruló
A BECSEMPÉSZETT FATTYÚ ÉS AZ ÁRULÓ 77 behatoltak az egyén mindennapjaiba, magánéletébe is. Létezésük során és bukásuk után hősökről derült ki, hogy beépített kémek, beépített kémekről, hogy hősök. E rendszerek egyike a 20. század hét évtizedén át uralkodott Európa jelentős részén. Érthető, ha a közvélemény egy része keresi a történelmi párhuzamokat. Ha a náci Németország vagy a kommunista Szovjetunió akár egy évtizeden keresztül is tarthatott kémeket és provokátorokat Angliában vagy Amerikában, ha beépített embereik ott voltak szövetségeseik legfelsőbb vezetésében is, akkor bizonyára a Habsburgok és az orosz cárok is hasonló módszerekkel éltek a 19. század folyamán. Ha a Habsburg Birodalomnak kiterjedt besúgói és titkosrendőri hálózata volt, akkor ez bizonyára ugyanazon logika alapján működött, mint a Gestapo, a Cseka vagy a KGB. S akkor már az sem tűnik olyan valószínűtlennek, hogy a császári kamarilla 1839-ben egy fattyút épít be egy magyar köznemesi családba azzal a céllal, hogy majd csak akad alkalom, amikor használni lehet. A kötet másik politiko-publicisztikai tanulsága, hogy – Révai Józsefet idézve – a szélsőségek előbb vagy utóbb összeérnek. Kéri Edit koncepciója a századvég és századelő legrosszabb függetlenségi párti publicisztikai hagyományait idézi, s gyakran támaszkodik a szakmai tekintetben alighanem alulmúlhatatlan Kacziány Géza munkásságára. Kacziány méltó utódai voltak azok a (vulgár)marxista történészek, akikre Kéri Edit oly szívesen és gyakran hivatkozik: Andics Erzsébet, 1948–1956 között a történettudomány diktátornője, Pach Zsigmond Pál vagy a szabados forráskezeléséről ismert Revekka Averbuch. Kosáry Domokos A Görgey-kérdés és története című munkájának II. kötetében érzékletesen és a rá jellemző ala possággal mutatta be azt a folyamatot, ahogy a függetlenségi demagógia marxista csokoládémázt kapott. Úgy látszik, ezen a mázon elfér még egy réteg, legalábbis Kéri Edit munkája ezt példázza. (Nota bene , Kéri Edit nem ismerte, vagy ha ismerte, nem használta Kosáry munkáját, ahogy az azt megelőző tíz év szakirodalmában sem tűnik tájékozottnak.) Kéri Edit munkája egy rejtély megoldását ígérte. A rejtélyt azonban a Szerző konstruálta, s aztán nem tudott mit kezdeni vele. Egy összeesküvés nem elég, leleplezett tehát még néhányat. Johann Blaha nem csupán beépült, provokált és elárult, de még történelmet is hamisított. Ő és segítőtársai írták Széchenyi naplóját – miután a grófot az osztrák titkosrendőrség elrabolta –, illetve Leiningen-Westerburg Károly aradi vértanú naplóját és emlékiratát. (Az utóbbit még csak értem, de az előbbit, tudniillik, hogy egy titkosrendőrség miért ír össze több kötetet több világnyelv keverékén, majd zárja ezt egy levéltár mélyére, az én logikámnak már sok.)
