Hermann Róbert (szerk.): Összeesküvési teóriák a magyar történelemben - Századok Könyvek (Budapest, 2022)
Hermann Róbert: A becsempészett fattyú és az áruló
HERMANN RÓBERT 76 tűk című kötetének elutasító történészi visszhangja figyelmeztetett. Az pedig már egyszerűen mulatságos, hogy Kéri Edit először oldalakon keresztül bizonygatja, hogy Leiningen-Westerburg Károly naplóját egy osztrák tiszt hamisította, majd egy ponton erre hivatkozva állítja: Görgei az őrjáratok megvizsgálásának ürügyén érintkezett titokban az osztrák megbízókkal. A kötetnek persze van egy komoly tanulsága. A 19. századi magyar történetírás és publicisztika képviselői hajlamosak voltak mindent a nemzeti problematika optikáján keresztül nézni. Így lett az Árpádokból és a Hunyadiakból nemzeti, az Anjoukból, Jagellókból és a Habsburgokból idegen uralkodóház. Így lett a 17. századi, elsősorban rendi fölkelések történetéből nemzeti szabadságküzdelem. Ezen az optikán keresztül bocsánatos bűnnek tűnt a törökkel való szövetkezés, s Magyar Királyságot megóvó Habsburgok szinte nagyobb ellenségei voltak a magyar nemzetnek, mint az ország önálló államiságát szétzúzó Oszmán Birodalom. 1848–49 szabadságharcának veresége után ez a szempont komoly érzelmi töltéssel bírt, s a gyanakvás szinte kötelező nemzeti magatartásformává vált. A 20. század második felében, 1948 után ez a szemlélet találkozott a vulgáris marxizmus mechanikus szemléletével, amely a történelem szereplőit immáron az azt formáló népi erőkre és az őket a történelem alakításában akadályozó gaz osztályokra és ezek még gazabb képviselőire osztotta. Miután pedig a hivatalos történetírás képviselőinek egy része nem a történeti igazság felderítését, hanem e hamis képlet tudományos alátámasztását tekintette feladatának, érthető, hogy a közvélemény egy része elveszítette a bizalmat a szakmában. Ha az orvos nem segít a bajon, a posztszovjet sámán viszont kézrátéttel képes gyógyítani, akkor a szakmaiság egy idő után nem a hitelesség, hanem a hiteltelenség jelzője lesz. Ha a profi történészek nem képesek feltárni a múltat (mert nem is akarják), akkor a hályogkovácsok önbizalmával megáldott amatőr történészeknek kell ezt megtenniök. A 19. századi történetírás „nemzeti optikáját” magyarázza, hogy a korszak a polgári nemzetek létrejöttének kora. Ezek a nemzetek ekkor tesznek először kísérletet saját nemzetállamok létrehozására. A soknemzetiségű birodalmak, legyen szó az Oszmán, a Habsburg vagy az orosz birodalomról, a Gonosz megtestesítői. A nemzetállamok jelentős részét 1918-as megalakulásuk után alig másfél évtizeddel újabb birodalmak, a náci Németország és a bolsevik Szovjetunió veszélyeztették. Olyan totalitárius rendszerek, amelyek nemcsak a jelent és a jövőt, de a múltat is uralmuk alá kívánták vonni. Olyan birodalmak, amelyek apparátusukkal
