Hermann Róbert (szerk.): Összeesküvési teóriák a magyar történelemben - Századok Könyvek (Budapest, 2022)
B. Szabó János: A legnépszerűbb „Mohács-hoax”: Szapolyai vajda „késéséről”
B. SZABÓ JÁNOS 66 resztül áttételesen királysága jogosságának megítélésével.6 A csatát megelőző Jagelló-korszakról szóló fejezetek pedig hagyományosan épp azzal a funkcióval bírtak, mint Ambrogio Lorenzetti freskója a rossz kormányzat hatásáról a jó kormányzat áldásait bemutató képe mellett a siena Pallazzo Publicóban: ez volt a szükséges negatív háttér a Habsburgok által megtestesített jó kormányzat mellett.7 Nem véletlenül tűnt fel a 19. századi magyarországi történetírás jeles historiográfusának, R. Várkonyi Ágnesnek Jászay Pál (1809–1852) 1846-ban megjelent híres művének nyilvánvaló elfogultsága ez ügyben: „Zápolya ellen mindent felhasznál [...] Bizonyos, hogy a bevezetőben ígért »harag és gyűlölködés nélkül« elvét nehezére esik Zápolyáról és pártjáról írva, megtartania. [...] Aktualizál, mégpedig félreérthetetlenül: a királyválasztó gyűlésről így ír: »Mai zajos tisztválasztó vármegyegyűléseink hű képe tűnik itt előnkbe.«”8 (Nem véletlen, hogy a 20. században ismét a magyar nemességet ostorozó Nemeskürty István számára Jászay műve olyan, mint egy dúsan terített svédasztal, amelyről csipegetve már csak a saját tányérjára kellett ízlésesen elhelyezni a legfinomabb falatokat.) Nem volt titok R. Várkonyi Ágnes számára az sem, hogy a mű fogadtatása is ebben az értelmezési keretben zajlik: Szécsen Antal (1819–1896) dicséri a szerzőt „részrehajlatlan tárgyalásért”, és fő érdemének azt tekinti, hogy „erősíti az uralkodóhoz való hűséget és véget vet minden történeti alappal szűkölködő politikai ábrándnak.”9 Elég egy pillantást vetni e le vélváltás két szereplőjére, hogy lássuk, e véleményt nem puszta véletlen szülte. A dicsérő levél írója gróf, a felsőház tagja, Szécsen Miklósnak, a magyar udvari kamara elnökének és Forgách Franciska grófnőnek a fia, korábban maga is a magyar királyi Udvari Kancellária titkára, 1846-ban azonban már felsőtáblai tag, a Konzervatív Párt egyik vezéralakja – aki 6 Tóth Gergely: Bűnbakképzés és propaganda: Az 1526. évi török hadjárat és a mohácsi csa ta a kora újkori történetírásban (I. rész: a 16. század történetírása.) In: Több mint egy csata. Mohács: Az 1526. évi ütközet a magyar tudományos és kulturális emlékezetben. Szerk. Fodor Pál – Varga Szabolcs. Bp. 2019. 75–148. 7 Johann Christian Engel számára Mohács csupán az a vesztes csata, amely után a Habsburgok áldásos uralma következett – a Jagellók sorsa pedig intő példa kora uralkodói számára is. Ignácz Aurél Fessler pedig az egész államtestet átható dekadencia képét rajzolta meg nagy művének 10. kötetében, amely egyaránt áthatotta a politika, az államháztartás és a szellem, a kultúra, erkölcs, vallás tereit. – Thinemann Tivadar: Mohács és Erasmus. Pécs 1925. 11–13.; Romsics Ignác: A múlt arcai. Bp. 2015. 173. 8 R. Várkonyi Ágnes: A pozitivista történetszemlélet a magyar történetírásban. I–II. Bp. 1973. I. 208–209. 9 R. Várkonyi Á.: A pozitivista történetszemlélet i. m. 209. 385. jegyz.
