C. Tóth Norbert: A Magyar Királyság nádora. A nádori és helytartói intézmény története (1342–1562) - Századok Könyvek (Budapest, 2020)
1. A nádori méltóság betöltésének módja és szabályozása (1342–1562) - 1.2. A nádori tisztség betöltése - 1.2.2. A nádorváltások Nagy (I.) Lajos uralkodása idején
A MAGYAR KIRÁLYSÁG NÁDORA 60 nem mindenki által és nem annyira várt – látogatót is kapott: Erzsébet anyakirályné érkezett vissza Lengyelországból, és rögvest a Luxemburgokkal zajló tárgyalások megtorpedózására tett kísérletet.302 Megérkezé se és nyilvánvaló lengyelországi kudarca után a király – a jelek szerint hosszas tanácskozások után – úgy határozott, hogy László nádortól elveszi tisztségét és kormányzói címmel küldi a Lengyel Királyság részét képező „Oroszország” teljhatalmú kormányzására.303 Ezzel együtt gyakor latilag minden fontosabb méltóságban változtatásokra került sor. Ennek részeként Szepesi Jakab kapta meg az országbírói, Lackfi Imre pedig a nádori posztot. Most már csak arra a kérdésre kell válaszolnom, hogy mindez mikor történt. Az időpont behatárolásában a következő dátumok állnak rendelkezésünkre: Szepesi Jakab szeptember 10-én már országbíró, Lackfi Imre szeptember 22-én még erdélyi vajda, László opuliai herceg október 10-én már kormányzó. A dátumok, mint látható, nem egy időpontra mutatnak. Valószínűleg hosszabban elhúzódó döntési folyamatról lehetett szó, amely az újdonsült méltóságviselők pecséthasználata alapján egyfelől eltervezettnek, másfelől viszont rögtönzöttnek tűnik. Az utóbbira egyértelműen Szécsi Miklós pozícióváltása és Szepesi Jakab kinevezése utalhat, míg az előkészítettebbnek a nádorváltás tűnik. Az országbíró cseréjére a Szalatnán tartott királyi tanácsülésen, míg az új nádor kinevezésére – a talán Mihály-napra összehívott304 – országgyűlésen, Pozsonyban került sor. Lackfi Imre nádorsága meglehetősen rövid ideig, alig három évig tartott. A korábbi szakirodalom tisztsége elvesztésének módjában nem jutott közös nevezőre. Az egyik szerint a nádor előrehaladott kora miatt lemondott,305 míg a másik szerint május 2–8. között bekövetkezett halála miatt „vált meg” posztjától.306 Lackfi utolsó nádori kiadványa Visegrádon, 1375. április 3-án kelt,307 két nappal később a király oklevelében még nádorként szerepelt.308 Ellenben az országbíró május 8-i okleveleivel már a nádori je lenlét előtt Lackfi Imre korábbi nádor oklevelei értelmében (iuxta continen tiam litterarum domini Emerici pridem palatini) megjelentek pereit ha -302 Kronológia I. 221. 303 Bagi D.: Anjouk Krakkóban 76–78. 304 Mint láttuk, ekkor volt a király a városban. 305 Kumorovitz L. B.: 1375. évi hadjárat 968.; Bertényi I.: Anjouk kora 236. (a szerző szerint zarándoklatra ment). 306 Bónis Gy.: Jogtudó értelmiség 62.; Kronológia I. 222. 307 Archontológia 1301–1457. I. 4. 308 DL 41969.