C. Tóth Norbert: A Magyar Királyság nádora. A nádori és helytartói intézmény története (1342–1562) - Századok Könyvek (Budapest, 2020)
4. Összegzés és kitekintés. A nádori és a helytartói intézmény a kora újkorban
A MAGYAR KIRÁLYSÁG NÁDORA 338 en ismert helytartói kinevezésekben sem említenek katonai jogkört. Mindez együtt – mivel a nádorok sem rendelkeztek hivatalukból adódóan főkapitányi jogkörrel – azt jelenti, hogy az 1540-es évekig nem annyira a cikkelyekben leírtak szolgáltathattak a királynak indokot arra, hogy ne nevezzen ki nádort, mint inkább a magyar rendeknek az a – vélt – szokásjogon nyugvó igyekezete, hogy az országos főkapitányi jogkört biztosítsák a helytartó (például Thurzó Elek) vagy a nádor (Nádasdi Tamás) számára. Miután Nádasdi és köre összeállította – vagy összeállíttatta – az ún. nádori cikkelyeket, ezzel mintegy jogalapot teremtve közjogi törekvéseiknek, a küzdelem „hivatalos” útra terelődött (lásd erre a Quadripartitum szövege körül zajló vitát). A csatározások eredménye jól ismert: a király beleegyezett a nádorválasztásba és a Nádasdi Tamás körül csoportosulók rövid távon győzelmet arattak, amivel viszont megadták a végső lökést az udvar számára a központi hivatalok teljes körű kiépítésére.10 Mindez a közjog területén is maradandó változásokat okozott: a nádori cikkelyek szövege bekerült a Mossóczy-féle Corpus Juris ba (1584), amely „törvényesítette” azokat, majd az 1608. évi országgyűlés törvényerőre emelte azokat (és az érdemi kutatások számára is elfedte a velük kapcsolatos problémákat). Végső soron a nádori hivatal késő középkori történetére végzett vizsgálataim nem igazolták a szakirodalom korábbi megállapításait, sőt azokkal szemben ki kell jelenteni, hogy a középkor folyamán nem született átfogó és rendszeres szabályozása sem a nádori intézménynek, sem pedig a nádori hivatalnak. Annak ellenére, hogy minderre csak az 1526 után berendezkedő Habsburg-dinasztia által kiépített hivatali rendszeren belül történt kísérlet, mégis a középkori alapokat (törvénycikkelyeket) használták fel (vö. 1681. évi 1. törvénycikkel). Ha ennek okát keressük, akkor jobbára csak egy – közhelyszámba menő, de annál erősebb – érvet említhetek: a magyar rendek évszázadokon át ragaszkodtak a magyar intézményekhez. Arra pedig, hogy ez valóban így lehetett, egy különleges, eddig ismeretlen forrást érdemes figyelemben részesíteni. Az első „állomás” a tizenöt éves háborút és a Bocskai-felkelést lezáró békék, valamint a Habsburg-házon belül zajló hatalmi harc eldőlte után kölcsönös kompromisszumok mentén összehívott, 1608. évi országgyűlés volt.11 Nádasdi Tamás 1562. évi halála óta immáron negyvenhat éve, a 10 Vö. uo. 86–93. 11 Az események összefoglalását a kérdés szakirodalmával lásd uo. 387–393., 398–401.; illetve újabban Uő: Szakítások és kiegyezések 57. (az 1608. évi diéta mint az „első kiegyezés”).
