C. Tóth Norbert: A Magyar Királyság nádora. A nádori és helytartói intézmény története (1342–1562) - Századok Könyvek (Budapest, 2020)
1. A nádori méltóság betöltésének módja és szabályozása (1342–1562) - 1.1. Historiográfiai bevezetés - 1.1.2. A törvényi háttér
A MAGYAR KIRÁLYSÁG NÁDORA 32 és tisztségviselők király általi megerősítése71 vagy éppen elmozdítása. 72 ) Az eddigi szakirodalomban az erre vonatkozó források „tömege” ellenére sem merült fel, hogy az ekkor tartott országgyűlést felvegyék az ismert Anjou-kori gyűlések sorába.73 Fontos tehát hangsúlyozni, hogy az ország gyűlés elsősorban nem „törvényalkotói nagyüzem”: nem csupán azért gyűltek össze, hogy törvényeket alkossanak, hanem, hogy többek között – mint láttuk – az ország ügyeiről (negotia regni), 74 vagy a közügyekről (commune negotium vagy utilitas regni) tárgyaljanak és azokra megoldást találjanak.75 Mielőtt azonban a fentieknek megfelelően belevágnék az egyes nádorok tisztségbe kerülésének történetébe, érdemes az intézmény kereteit meghatározni, mégpedig az arra, illetve a tisztség betöltőire vonatkozó törvénycikkelyek segítségével. Noha az 1486. évinek nevezett törvényt az elemzésből ki kellett zárnom, mégsem maradunk joganyag nélkül: a nádorok hivatalviselésére és bíráskodására ugyanis a különböző országgyűléseken hozott törvényekben találhatók paragrafusok. Kérdés, hogy az 1222. évi Aranybullától az 1526. évi György-napi országgyűlésig bezárólag írásba foglalt határozatok alapján összeállíthatóak-e a nádori intézmény jogi keretei. 1.1.2. A törvényi háttér76 A nádor a királyi udvar egyik legkorábban kialakult tisztsége volt; történetének első határpontja az 1222. évi Aranybulla kiadása volt. Ez előtt a 71 Vö. Nagymartoni (Archontológia 1301–1457. I. 7.) Pál országbíró 1343. szept. 24-i oklevelében írtakkal: „et nobis, prout sui patris sic et suo tempore honore iudicatus curie regie prefulgentibus” (DF 248303., Anjou oklt. XXVII. 629. sz.). – Lásd még a 2.2.4. fejezetben Rozgonyi György országbíró címváltozásai kapcsán írtakat! 72 1490 szeptemberében II. Ulászló király (Bonfini 615. [IV. X. 130.]), 1527 novemberében pedig I. Ferdinánd király székesfehérvári koronázása után ugyanezt tette (vö. Velius 36.). 73 A magyar szakirodalom alapján tájékozódó külföldi történészek ugyanezt hangsúlyozzák (vö. Guenée, B.: States and Rulers 173.; Rady, M.: Jagello Hungary XXXIV –XXXV.), noha arról tudnak, hogy a 13. század végén már tartottak országgyűléseket a Magyar Királyságban (Guenée, B.: States and Rulers 176.). 74 Vagy ahogyan III. András király 1290/1291. évi törvényében mondják: „de statu regni” tanácskoztak (Gerics J.: Korai rendiség 277.). 75 Guenée, B.: States and Rulers 178–179.; a Mátyás-korra nézve lásd Teke Zs.: Dekrétum fogalma 43–44.; ugyanezt hangsúlyozza a kora újkori országgyűlésekkel kapcsolatban Szijártó M. István is (Szijártó M. I.: A diéta 36.). – A hagyományos nézetre lásd Rady, M.: Jagello Hungary XXXVIII –XLI. 76 A törvénycikkelyek latin szövegének kiadási helyeit lásd a Függelék 1. fejezetének táblázatában!
