C. Tóth Norbert: A Magyar Királyság nádora. A nádori és helytartói intézmény története (1342–1562) - Századok Könyvek (Budapest, 2020)
2. A királyi helytartóság története
163 2. A KIRÁLYI HELYTARTÓSÁG TÖRTÉNETE A magyar középkori hatalomgyakorlás korszakonként más és más okból legtöbb problémát okozó intézkedései a királyi kegynyilvánítás volt. A mindenkori király tehetett egyedül örökadományokat vagy adhatott kegyelmet. E monopólium megléte a királyi hatalom számára meglehetősen nagy mozgásteret biztosított, sőt alattvalói – értve ezalatt a főpapokat, bárókat, előkelőket és nemeseket – lázadásai alkalmával komoly erőt jelentett ellenükben. Jól bizonyítja ezt a Zsigmond elleni első lázadás bukása is: 1401 tavaszán hiába ejtették foglyul a királyt az esztergomi érsek és a nádor vezetésével, majd alakítottak országtanácsot és intézkedtek mindenféle ügyben, hatalmuk lassan elkopott, míg végül kénytelenek voltak behódolni a királynak. A hatalomgyakorlásuk feloldódásának egyik fő oka az volt, hogy nem tehettek birtokadományokat, aminek következtében pedig nem tudták megerősíteni, illetve növelni táboruk nagyságát.1 Ezért különösen fontos a középkori Magyarország történetében, hogy a királyon kívül kinek volt, még ha korlátozottan is, adományozási joga. A királyi adományozási monopólium falán az első, jogilag még csak ideiglenes rést polgárháborús időszakokban a főkapitányok által a hűtlenektől elvett birtokok eladományozása jelentette. Ám ezeket, éppen ideiglenes megbízatásuk miatt, kötelező jelleggel, utólag a királlyal is meg kellett erősíttetni.2 A következő fontos időpontot e tekintetben Hunyadi János kormányzói kinevezése jelentette, hogy aztán a királyi helytartók tevékenysége folytán rövid időszakokra teljességgel átjárhatóvá váljon a képzeletbeli fal. A király helyettesítésének elméleti szükségessége abból fakadt, hogy a külföldön3 tartózkodó uralkodó bírósági ügyekben nem dönthetett. Gyakorlati oka pedig abban keresendő, hogy távolléte idején a felmerülő egyéb dolgokban csak késedelmesen intézkedhetett volna.4 Teljes körű helyettesítésre azonban, amíg a király csak rövid időre, leginkább hadjárat idejére hagyta el az országot, nem volt szükség. Ha mégis hosszabb 1 Vö. Eckhart F.: Szentkorona 47.; Engel P.: Királyi hatalom 41. 2 Vö. Neumann T.–Pálffy G.: Főkapitányi és főhadparancsnoki adományok. 3 Ez fontos körülmény, mivel minden más esetben, azaz ha a király kiskorú, vagy netán vak volt, akkor a mellé rendelteket nem így nevezték, és jogállásuk sem egyezett meg a következőkben tárgyaltakkal (Gábor Gyula idézett munkájában természetesen minden ilyen al kalmat felvett munkájába). – Vö. még Ferdinandy G.: Közjog 420–421. 4 Vö. R. Kiss I.: Helytartótanács XII.
