Szentpéteri József (szerk.): „Barátok vagyunk, nem ellenfelek”. László Gyula és Györffy György kapcsolata írott és fényképes dokumentumok alapján (Budapest, 2019)
LEVELEK ÉS MÁS ÍROTT DOKUMENTUMOK - [D12] 1963. január 6. László Gyula: Régészet és történelem
LEVELEK ÉS MÁS ÍROTT DOKUMENTUMOK 79 elindította ezt a munkát. Míg tehát az oklevelek stb. száma változatlannak vehető, a régészeti forrásanyag beláthatatlan gyarapodása várható. c) A régészeti anyagnak természetesen nagy hátrányai is vannak az írott forrásokkal szemben. Alább egy példán érzékeltetem is ezt, itt csupán arra utalok, hogy a régészeti leletekből hiányzik az egyéniség megragadásának a lehetősége. Mi úgyszólván személytelen anyaggal dolgozunk, inkább csak a társadalmi mozgás erővonalaira, alakulásukra s a lassan halmozódó erők természetére tudunk fényt vetni, a nagy történelmi alakok csak sejtődnek ezek mögött – de csak akkor, ha a forrásokból tudunk róluk. Jó példa III. Béla sírja. Ugyan mi közelíti aránylag szegényes sírleleteiből hatalmas egyéniségét? A nagysándori vagy cézári hódítások nyo mát megtalálja a régész, de milyen fakó a kép, ha nem tudjuk az írott források életével megtölteni. Még a rettentő mongol hódítást is csak elpusztult falvaink százai jelzik, de mongol sírunk talán csak egyetlen van. Milyen okát adják a pusztulásnak? Talán-talán ha időben visszafele nyomoznók a keletibb területek pusztulását, eljutnánk a Titkos Történet honába, de milyen magyarázhatatlan maradna az egésznek történelmi logikája. Bár azt mondtam, hogy az őskorról nem beszélek, de valójában a fentiekkel már fölvetődött az írás nélküli idők történelemírásának néhány alapvető kérdése is. 5. A kétfajta forrásanyag kiegészíti egymást Az előzők arra késztetnek, hogy vizsgáljuk meg történész szemmel a régészet lehetőségeit, s a következtetések határait. Tegyük fel, hogy a honfoglalás és államalapítás korából nem maradt volna írott forrásunk. Nézzük, mit mondana e korról a régészet? Tekintsük tehát úgy ezt a kort, mintha a névtelen őskor valamelyik szakasza lenne. A mondottakat térképvázlatokkal kísérem, hogy szemléletes legyen: a) A honfoglalás kori és kora Árpád-kori házak vizsgálatából a régész nagy térképet rajzolna, amely magában foglalná hazánkon kívül Ausztria nyugati peremét, Csehszlovákiát, Lengyelországot, Jugoszlávia északi sávját, Romániát, Ukrajnát. Meg kellene állapítania, hogy ennek az óriási területnek közös földműves műveltsége volt. b) Erre a térképre rávetülne a cserépbográcsok elterjedésének területe, amely a Káspi kaputól hazánk nyugati határáig terjed a sztyeppén. Ez párosulva honfoglalás kori lovastemetkezéseink s bizonyos tárgyi és fegyverformák térképével, azt mutatná, hogy ebbe a földműves műveltségbe behatolt egy állattenyésztő sztyeppei nép.
