Szentpéteri József (szerk.): „Barátok vagyunk, nem ellenfelek”. László Gyula és Györffy György kapcsolata írott és fényképes dokumentumok alapján (Budapest, 2019)
LEVELEK ÉS MÁS ÍROTT DOKUMENTUMOK - [D11] 1955. március 26. László Gyula jelentése a MNM Tudományos Tanácsának
„BARÁTOK VAGYUNK, NEM ELLENFELEK” 72 függ id. Fehér Géza munkaképességétől. Amint láttuk, e területen néhány igen tehetséges fiatalember dolgozik. Az MTA-nak meg kellene találnia a módot arra, hogy a hajkarikás műveltséggel foglalkozók alaposan tanulmányozhassák mindazoknak a területeknek múzeumait, amelyeken ez a művelődés megvan. Ez egyúttal a szakemberek személyes ismeretségével is jobban megalapozná a kutatást. Ilyen szélesebb munka s közösség mellett bontakozhatnék ki a hajkarikás területeken megfigyelhető különbségek – amelyek nyilván ethnikus csoportokkal is összefüggenek – megállapítása stb. A TT-nek és a Történeti Múzeum vezetőségének feltétlenül segítséget kell ahhoz adnia, hogy id. Fehér Géza mellett olyan kutató nevelődhessék, aki méltó módon tudja folytatni a munkát. A honfoglalás kora. Ezzel a ponttal foglalkozunk a legrészletesebben, részben mert a TT felkérésében is ez a legfontosabb, másrészt pedig az MTA-nak az 1955. évtől kezdve terve a honfoglalás kori telephelyek felkutatása. Az utóbbi ügyben az Állandó Régészeti Főbizottság szűkebb bizottsága már állást is foglalt. Az alábbiakban részletesen ismertetem azt a tervet, amelyet a munkatársak közül Méri Istvánnal, Bartha Antallal beszéltem meg, és belefoglaltam azokat a tételeket is, amelyeket id. Fehér Gézával részben régebben beszéltünk meg, részben pedig a Főbizottsághoz beadott feljegyzése tartalmazott. Tervezet honfoglalás kori telephelyeink felkutatására Az MTA az 1955. évtől kezdve tervbe vette honfoglalás kori telephelyeink felkutatását, vállalva esetleg több éven keresztüli eredménytelenséget is. Az alábbiakban összegezzük azokat a szempontokat és tapasztalatokat, amelyek alapján e munka megindítását reálisnak látjuk: 1. A kutatás szükségessége. Eddig a honfoglalás korából csak temetőket ismerünk, s ezek java részét sem tárták fel teljesen. Ezért honfoglalóink anyagi műveltségét csak nagyon egyoldalúan ismerjük, csak közvetett – részben nyelvi – adatok alapján tudunk pl. településformájukról, lakásukról, a kismesterségekről, nem is szólván a törzsi és nemzetségi eloszlás körüli bizonytalanságról és a már erőteljesen jelentkező osztályképletek kutatásának elmaradásáról. Az anyagi művelődés képét – amint azt a régészet más területén számtalan példa mutatja – csak a temetők és telepek egyidejű, egymást kiegészítő vizsgálatával rajzolhatjuk meg. Ez a tény indokolja az MTA nagy jelentőségű elhatározását.
