Szentpéteri József (szerk.): „Barátok vagyunk, nem ellenfelek”. László Gyula és Györffy György kapcsolata írott és fényképes dokumentumok alapján (Budapest, 2019)
KÉT DUDÁS KÉT CSÁRDÁBAN - A félmúlt fénytörésében: mesterek és utódok
KÉT DUDÁS KÉT CSÁRDÁBAN 47 meg neki például – s ezt élete végéig keserűen emlegette –, hogy tudását egyetemi katedrán adhassa át az új nemzedékeknek, jóllehet erre kevesen lehettek volna alkalmasabbak nála. [...] Személyiségének titkait csak azoknak fedte fel, akik igazán közel álltak hozzá, a szakmabeliek többsége csak a »szórakozott tudós« – talán az ötvenes években felvett – álarcát ismerték. Egyéniségének mindazonáltal van két olyan vonása, amelyekre az életmű ismeretében is nagy biztonsággal lehet következtetni. Soha nem titkolta, hogy a magyar történelem azon korszaka, amellyel tudósként foglalkozik, érzelmileg is közel áll hozzá. Ennek ellenére soha nem bicsaklott meg ítélőképessége, s a legkisebb engedményt sem tette a szakmai követelmények rovására...” [D60] Jómagam a láthatatlan László-iskola tagjaként a szerteágazó tudósiművészi életmű digitalizálható emlékeinek internetes megjelenítésére és kereshető adatbázisba rendezésére törekszem. így írtam László Gyula születésének századik évfordulójára: „A »szegény ember régészének« vallotta magát: a népvándorlás, a magyar honfoglalás és a középkori társadalom vezető rétegének tárgyi emlékei bemutatásán túl [...] maradandót alkotott az egyszerű emberek mindennapjainak, hitvilágának rekonstrukciója terén [...] Tudatosan nem a tárgytipológián alapuló archeológiát művelte, inkább a régészeti néprajz hazai úttörőjének tarthatjuk. Munkáiban a ránk maradt leletek az egykori valóság emlékeiként, a feltárt temetők a korabeli élet, a falu tükörképeiként jelentek meg, s erre tanította hallgatóit is [...] Letisztult, »végérvényes« eredmények helyett [...] a »termékeny bizonytalanság« szellemében fogalmazta meg mondanivalóját az elmúlt korok teljes életet élt emberéről [...] A kettős honfoglalás elmélete szakmai körökben végül is nem talált elfogadásra [...] azonban azt eredményezte, hogy a többféle szempontból igen forráshiányos 9. századot intenzíven vizsgálni kezdték mind a régész, történész, mind a nyelvész szakemberek.” [D61] Szentpéteri József
