Szentpéteri József (szerk.): „Barátok vagyunk, nem ellenfelek”. László Gyula és Györffy György kapcsolata írott és fényképes dokumentumok alapján (Budapest, 2019)
KÉT DUDÁS KÉT CSÁRDÁBAN - A félmúlt fénytörésében: mesterek és utódok
„BARÁTOK VAGYUNK, NEM ELLENFELEK” 46 remti azt a csendet, amelyben a „méltatlan utódok” átgondolhatják valós vagy vélt viszonyukat mestereikhez, akiknek végül is – és ez nyugodtan kijelenthető – mindent, de mindent, jót és rosszat egyaránt köszönhetnek. Mindkét tudós tevékenységéről még életükben, majd haláluk után számos visszaemlékezés született; a tanítványok és utódok egymást követő nemzedékeinek munkái közül kettőt-kettőt választottam tallózásképp: Bóna István mint László Gyula legelső hallgatóinak képviselője, később munkatársa, majd közvetlen utóda az egyetemi katedrán és a hazai régészet irányításában: „Órái kezdetén – akkoriban még nem kellett hozzáigazítani az óránkat – különös élénkség futott át a családias szeminá riumi termen. Zsebébe nyúlt, kivette, felkattintotta, s a katedrára állította híres óráját, s ezzel a szertartással kezdetét vette az előadás. [...] Elbűvölten hallgattuk. Előadásait mosolyogva, beszélgetve-anekdotázva kezdte, aztán egyre jobban átszellemült. Ilyenkor arca elé emelt kezekkel, félig vagy teljesen lehunyt szemmel mintegy bűvölte-bájolta belénk a lényeget – nem véletlenül hívtuk magunk között sámánnak, mágusnak [...] Akik nem hitték – vesztettek, akik nem ezen az úton jártak, lemaradtak [...] Tőled tanultuk, hogy a művészet egyetlen korban sem volt alacsonyrendű vagy kisebb rangú. Nem kezdetleges emberek alkotásai, hanem olyan emberéké, akik a maguk idejében pontosan annyit tudtak és értek, mint a későbbi korok embere és művésze.” [D38] Dienes István egyike volt azon szerencsés keveseknek, akik Györffy György kurtára szabott időtartamú egyetemi óráit látogatták, és aki szoros kapcsolatát mindvégig megőrizte professzorával: „Nála nem csupán szólam, hogy a történettudománynak és a régészetnek együtt kell működnie, hanem maga mindenféle érdek, díjazás nélkül, még személyében is háttérben maradva, mindig, minden körülmények között ráállt a közös munkára, csupán azért, mert valóban hisz abban, hogy a két tudományág csak együtt érhet el megbízható, maradandó eredményeket... Munkatársait úgy válogatta meg, hogy azok között a nemzeti tudományok (tehát a földrajz, településtörténet, régészet, embertan, a történeti néprajz, a tárgyi és szellemi néprajz, nyelvészet) művelői mind képviselve legyenek [...] soha nem érezte magát csalhatatlannak, saját tételeit ő maga hajlamos elsőként bírálni. Életműve mögül sugárzik erkölcsisége, népe iránti felelőssége...” [D43] Zsoldos Attila, aki mindent megtesz azért, hogy Györffy György történelmi forrásfeltáró és történeti földrajzi munkássága méltó színvonalon folytatódjon, nekrológjában így ír róla: „Az ily módon mind határozottabban körvonalazódó életmű akkor értékelhető igazán, ha tudjuk, hogy pályája során nem segítette politikai hátszél, sőt, épp ellenkezőleg. Nem adatott
