Szentpéteri József (szerk.): „Barátok vagyunk, nem ellenfelek”. László Gyula és Györffy György kapcsolata írott és fényképes dokumentumok alapján (Budapest, 2019)
KÉT DUDÁS KÉT CSÁRDÁBAN - A rendszerváltozást követő évtized (1989–2000) - Vállt vállnak vetve – kortársak és pályatársak
„BARÁTOK VAGYUNK, NEM ELLENFELEK” 40 felépítéséről, amit Dienes Istvánnal közösen dolgozott ki; nem beszélve az ajánlott irodalomban szereplő István király monográfiájáról. 69 Pontosan ezek a visszfényei annak a hatásnak, amelyet a történész Györffy György munkássága gyakorolt a régész László Gyulára.70 A rendszerváltozást követő évtized (1989–2000) Vállt vállnak vetve – kortársak és pályatársak A két tudós élete során ritkán fordult elő, hogy indokolatlan protekciót kérjenek (írásban) egymástól, illetve adjanak valaki számára (ez inkább a végzős tanítványainak elhelyezkedésére figyelő tanár részéről volt érthető, hiszen az egyetemi évek alatt megismert hallgatók diplomaszerzése csupán első és elengedhetetlen lépcsőfok volt egy hosszúra tervezett pályafutás megkezdéséhez) – [D11] [D21] [D23] [D32] [D51] –, de Györffy György koncepciójának is része volt az ifjúság minél jobb felkészítése és szakmai támogatása. [D24] [D50] Ami viszont azt az 1964-ben történt kérést illeti, amely egy képeslapon olvasható, műfaji meghatározása szerint a „kis színesek” közé tartozik. [D14] Györffy György kitűnően érettségizett támogatottja – tudomásom szerint – végül is nem került László Gyula egyetemi tanítványai közé. Jóval kedvezőbb eredménnyel zárult az a megkeresés, mely a hazai rendszerváltozás utáni első akadémikus-tagválasztást készítette elő. Minden tudományos osztály elnöke hivatalos levélben kérte ki a hozzájuk tar-69 GYÖRFFY 1977. 70 László Gyula és Györffy György szoros szakmai kapcsolatának kialakulásánál és fenntartásában két régész játszott huzamos ideig hasznos, összekötő szerepet: a kezdetekben a barát Méri István, a későbbiekben pedig közös tanítványuk, Dienes István. Méri a hazai településkutatás módszertanának kidolgozójaként mind a régész, mind a történész számára újat és előrevivőt tudott nyújtani; erről a mindkettőjüknek rendszeresen küldött, szinte ásatási beszámoló terjedelmű, technikai részletek leírásában is bővelkedő levelezése tanúskodik (F08). Dienes munkásságára jellemző, hogy egyfajta szintézis megalkotására törekedett a mesterének tekintett László Gyula és az általa végletekig tisztelt Györffy György művei alapján; s csak akkor változtatott ezen a szemléleten, amikor szembesült azokkal a határokkal – a régészeti leletek és a történeti források közvetlen megfeleltetésének lehetetlen voltával –, melyek átlépésére már nem látott lehetőséget: LANGÓ 2007, 128–132.
