Szilágyi Adrienn (szerk.): Hét társulati elnök - Századok Könyvek (Budapest, 2018)
Ress Imre: Korszakváltást előkészítő rövid elnökség 1913–1916. Thallóczy Lajos
KORSZAKVÁLTÁST ELŐKÉSZÍTŐ RÖVID ELNÖKSÉG 91 Gézának korántsem volt hozzá mérhető politikai vagy udvari érdekérvényesítő képessége. Bár 1892 óta rendszeresen beválasztották az igazgatóválasztmányba, a század első évtizedében ezért Thallóczy már nem a Társulat vezető tisztségviselői útján, hanem saját összeköttetései és tekintélye révén készítette elő a történettudomány műveléséhez fontos döntéseket, amelyek közül különösen kettő érdemel külön említést. A magyar miniszterelnökségen elfogadtatta Karácsony Imre több éves kiküldetését a konstantinápolyi levéltárakban őrzött magyar történeti forrásanyag feltárására, amely mintegy megelőlegezte a világháború alatt az ottani magyar Tudományos Intézet létrehozását.40 Másrészt különleges bécsi infor mális pozícióját használta fel a kormányzati döntések budapesti előkészítőinek meggyőzésére, hogy a magyar állam tekintélye megköveteli írásos örökségének és a Bécsből hazakerülő történeti forrásanyagnak a szakszerű elhelyezésére egy reprezentatív levéltári célépület megtervezését, amelynek kivitelezésére sikerrel egyengette régi barátja, a társulati alelnök, Csánki Dezső 1912-ben bekövetkezett kinevezését az Országos Levéltár vezetőjének. A hivatali karrierje betetőzéséhez nélkülözhetetlen támogatást azzal viszonozta az új országos főlevéltárnok, hogy oroszlánrészt vállalt Thallóczy Lajos 1913 decemberi történelmi társulati elnökké választásában.41 A dualizmus idején – Horváth Mihály és Ipolyi Arnold pár éves működését leszámítva – a Társulat élén többnyire a történelem iránt érdeklődő grófi díszelnökök reprezentáltak, de ezúttal a számításba vett arisztokraták, Khuen-Héderváry Károly és ifj. Andrássy Gyula ellentétes pártállása a tagságot erősen megosztó, szakadással fenyegető tényezőnek bizonyult. A tudományos vagy irodalmi munkásságot nélkülöző egykori horvát bán meglepő jelölését a társulati elnökségre Csánki és Thallóczy kezdetben azért tartotta célszerű megoldásnak, mert a második miniszterelnöksége hozott kedvező fordulatot az Országos Levéltár évtizedek óta vajúdó megépítésének ügyében és a lebonyolításhoz is a kormányzó Munkapártban viselt vezető tisztsége ígérte a szükséges személyi kontinuitást, a nélkügéről vö. Somogyi Éva: Magyarok a bécsi hivatalnokvilágban: A közös külügyminiszté rium magyar tisztviselői 1867–1914. Bp. 2017. 18–20. 40 Ujváry Gábor: Tudományszervezés i. m. 67–70., Arbanász Ildikó – Csorba György: Magyar kutatók az isztambuli levél- és könyvtárakban a második világháború előtt. In: A kísérlet folytatódik. II. Nemzetközi Vámbéry Konferencia. Szerk. Dobrovits Mihály. Dunaszerdahely 2005. 23–31. 41 Tömöry Márta: Thallóczy Lajos és az Országos Levéltár. Levéltári Közlemények 47. (1976) 1. 49–55.
