Szilágyi Adrienn (szerk.): Hét társulati elnök - Századok Könyvek (Budapest, 2018)

Előszó

ELŐSZÓ 8 volt a tudományos kutatás és gondolkodás világához. Andics Erzsébet az így értékelt tevékenységét nemcsak társulati elnökként fejtette ki, de ezt fejezte ki egész ötvenes évekbeli (1949–1956) tudománypolitikai közsze­replői ténykedése is. Andics ugyanis minden idegszálával a politikai pro­paganda céljait igyekezett szolgálni tudománypolitikusként is. A Rákosi- és a Kádár-kor közti folytonosság és megszakítottság beszédes példája­ként az az Ember Győző követte őt – egy idő után – a Társulat elnöki posztján, aki egész tudományos és tudománypolitikai karrierjét elsősor­ban Andics Erzsébetnek köszönhette. Ráadásul sem a szorosan vett tudo­mányos teljesítménye, sem a kreatív szervezeti ember ethosza nem képe­sítette őt erre és megannyi tudománypolitikai vezető beosztásra. A Magyar Történelmi Társulat minden bizonnyal egyike a legpatiná­sabb magyar tudományos társaságoknak. A Társulat számos kiválasztott múltbeli vezetőjének a kötetben közreadott portréja révén kirajzolódó tör­ténet arra hívja fel a figyelmünket, hogy milyen gyakoriak voltak a múlt­ban is a tudomány és a politika közötti „veszélyes” összefonódások. Gyáni Gábor

Next

/
Thumbnails
Contents