Szilágyi Adrienn (szerk.): Hét társulati elnök - Századok Könyvek (Budapest, 2018)
Egyed Ákos: A Magyar Történelmi Társulat első elnöke. Gróf Mikó Imre
9 Egyed Ákos A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT ELSŐ ELNÖKE Gróf Mikó Imre Az 1867. évi osztrák–magyar kiegyezés az unió újbóli kimondásával nagy változásokat jelentett Magyarország és Erdély viszonyában, ami felvetette Erdély integrációjának kérdését. A törvényhozás és közigazgatás jogát a magyar országgyűlés és a király közösen gyakorolta Erdélyt illetően is, kormányzása pedig a felelős magyar kormányra tartozott. Erdély a magyar országgyűlésbe 75 képviselőt küldhetett. A magyar politika teljes integrációban gondolkozott, s ezért az erdélyi sajátosságokat kevéssé vette figyelembe, ami főként a nemzetiségi kérdésben mutatkozott meg. Az 1868. évi nemzetiségi törvény ugyan jelentős közösségi jogokat biztosított a nemzetiségek számára, de Magyarország összes honpolgárát egy politikai nemzet tagjaként határozta meg, ami hozzájárult a nemzetiségi kérdés kiéleződéséhez. Az erdélyi magyarság vezetői általában egyetértettek az integrációs törvényekkel, de voltak olyanok, akik az erdélyi hagyományokat s a történelmi tapasztalatokat szerették volna átmenteni az új korszakba is. Ezek közé tartozott, sőt az élen járt ebben gróf Mikó Imre (1805–1876), aki saját koncepciót alakított ki, és eszerint cselekedett. Mikó Imre gróf identitását és magatartását erősen befolyásolta, meghatározta erdélyiségtudata. 1805. szeptember 4-én született a háromszéki Zabolán, két ősi székely nemzetség: a Mikók és Mikesek leszármazottjaként. Apja gróf Mikes Zsigmond, anyja gróf Mikes Borbála volt. A nagyenyedi Bethlen Kollégiumban és Marosvásárhelyen tanult, ahol jogi diplo-