Szilágyi Adrienn (szerk.): Hét társulati elnök - Századok Könyvek (Budapest, 2018)
Egyed Ákos: A Magyar Történelmi Társulat első elnöke. Gróf Mikó Imre
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT ELSŐ ELNÖKE 39 soha sehol sem virágzik sem tudomány, sem művészet – alapítókban és részvényesekben. – Mit tehetnek ily egyesületek a tudományok előmozdítására, látjuk Angolországban, melynek számos, a tudományok fejlődésére nagy befolyású intézetét, nem kormányi subventio , hanem a mivelt kö zönség részvéte alkotta és tartja fenn. S midőn a történetkedvelők egész seregét hozza érintkezésbe az ily egyesület az adatokat bíráló tudományos törekvésekkel: mind szélesebb-szélesebb körben terjed azon kritikai szellem, mely a nemzet tudósait a kor szinvonalán álló művek írására, a nemzetet az ily művek megértésére, élvezésére képesíti, s a történelmi igazságok, a nemzet múltjában rejlő összes tanulságok közkincsekké tétele által a politikai érettség magas fokára emeli az egész nemzetet. Ezek egyesületünk jövő működésének lelkem előtt lebegő előképe, körvonalai. Előre tehát! A haladás zászlója kezünkben, lelkesítő ön bizalommal és átható lelkesedéssel tartsunk felé. Gyűjtsük össze múltunk fenntartásraméltó minden romját és tiszteletreméltó emlékét; adjunk adatot adathoz, dolgozzunk, írjunk, kitől mely téren telik; tegyük filléreinket elvbarátaink fillérei mellé. – A porszem heggyé magasodik, a sok csepp tengeré alakul; a közerővel egybegyűjtendett tudományi anyagra rá fuvall egykoron a történetírói hatalmas szellem, s a múlt idők nagy alakjai megelevülnek, és az ünnepelt történetíró s a magyar történe lem tiszteletreméltó helyet foglalandnak nagy népek történetírói és történetírása mellett. Adja Isten! Mikó Imre elnöki megnyitó beszéde a Történelmi Társulat 1868. május 14-iki közgyűlésén Kézirat a Kolozsvári Egyetemi Könyvtárban (Kézirattár, Ms. 3234). Közölve: Századok 2. (1868) 357–364. Tisztelt közgyűlés! Alapszabályaink 20-ik cikke évenként májusban közgyű lés tartását rendelvén: a folyó évit, íme, van szerencsém meg nyitni. A társulatok fennállása s hasznos működésük attól van feltételezve, ha azokat a közszükségérzet hozza létre, alapszabályaikat szigorúan megtartják, a tisztviselőket komoly ügyszeretet hatja át, s a tagok és közönség annak munkálkodásai és gyűlései iránt érdekelve vannak.