Szilágyi Adrienn (szerk.): Hét társulati elnök - Századok Könyvek (Budapest, 2018)

Egyed Ákos: A Magyar Történelmi Társulat első elnöke. Gróf Mikó Imre

EGYED ÁKOS 12 Köztük kiemelkedően Glatz Ferenc tér ki Mikó elnökségének kérdése­ire. Az intézmény céljainak és belső szerkezetének ismertetése után a kö­vetkezőket írja: „A Társulat vezetése szempontjából még fontosabb kérdés volt az elnök megválasztása. Az eddigi üléseken elnöklő Horváth Mihály már történetírói tekintélye folytán is jogos várományosa lehetett az elnöki funkciónak, s annál meglepőbb, hogy mégsem őt, hanem gr. Mikó Imrét választották meg a Társulat elnökének. Nem ismerjük pontosan a Társulat élére kerülésének körülményeit, neve, személye mégis jelezte, hogy merre, milyen irányba fejlődött tovább a társulati vezetés.”4 Glatz Ferenc szerint tehát Horváth Mihályt illette volna meg az elnöki funkció, mégis gr. Mikó Imrét választották meg. Ezáltal olyan tudomány- és művelődéspártoló arisztokrata politikus került a Társulat élére, aki messzemenően meghatá­rozta a Társulat irányvonalát, amennyiben a Történelmi Társulat és a mindenkori politika szoros kapcsolatát állította előtérbe. Mikó, az Erdélyi Történelmi Adatok szerkesztője, az Erdélyi Múzeum-Egyesület alapítója vagyonának nem kis részét közcélokra áldozta, s megválasztásakor is 1000 forintos alapítványt tett a Társulat részére. Ő nemcsak „arisztokrata mecé­nás, hanem arisztokrata politikus is.”5 Glatz alapos tanulmányában lénye ­ges kérdésekre tapintott rá: az alelnök Horváth Mihály jelesebb történész volt, mint az elnöki széket betöltő Mikó, s a Társulat megalakulásának előkészítésében is fontos szerepet vitt, ő volt az, aki már az „első közgyűlé­sen” (tehát a megalakulása előtt), május 15-én beszédet mondott a törté­netkutatásról, a társulati feladatokról,6 akit talán már elnöknek tartot ­tak.7 Ezért is lehetett meglepő a választás eredménye, amire utalhat talán az is, hogy a frissen elnökké lett Mikó gróf nem a választó közgyűlésen mondta el az ilyenkor szokásos elnöki beszédet, hanem az 1867. július 2-án tartott választmányi gyűlésen.8 A beszédére később visszatérek. Gróf Mikó Imre elnökké választásának kérdése napjainkig foglalkoz­tatja a történetkutatást. Orosz István A Magyar Történelmi Társulat útja a kiegyezéstől a rendszerváltásig című tanulmányában azt írja, hogy 140 év után is csak találgatni lehet, miért választották elnöknek az erdélyi grófot, s nyomban maga mutat rá a döntés egyik fontos politikai okára: „Politikai előélete azonban, s az hogy alig két évvel korábban térhetett 4 Glatz Ferenc: A Magyar Történelmi Társulat megalakulásának története. Századok 101. (1967) 249. 5 Uo. 250. 6 Uo. 245. 7 Thaly K.: A Magyar Történelmi Társulat i. m. 3. 8 Uo. 12.

Next

/
Thumbnails
Contents