Szilágyi Adrienn (szerk.): Hét társulati elnök - Századok Könyvek (Budapest, 2018)
Ujváry Gábor: „A Magyar Történelmi Társulat reneszánszának és legnagyobb virágzásának korszaka”. Klebelsberg Kuno
UJVÁRI GÁBOR 128 lyes összegből számos történésznek adott megbízást, többnyire a Fontes -kö tetek kiadásának előkészítésére.21 1920. május 14-i elnöki beszédében a közelmúlt eseményeit Raymond Poincaré francia államfő és Paul von Hindenburg német tábornagy visszaemlékezéseire alapozva – és 1917. áprilisi bizakodását is indokolva – úgy vélte, hogy 1918 márciusának utolsó napjaiban a központi hatalmak „a végső győzelem küszöbén” álltak. Míg azonban az antant „szövetségesek abban a kritikus időben összevetették vállukat, összeszedték minden erejüket, közös főparancsnokságot létesítettek”, addig ez az erőfeszítés a másik oldalon hiányzott. Klebelsberg a két világháború között a Magyarországon általános magyarázatot adta a háborús vereségre, mégis árnyaltabban ítélt a szokásosnál, amikor a kormánypárti magyar politikusokat is hibáztatta. Elsősorban amiatt, hogy 1918 augusztusában felkészületlenül fogadták a háború elvesztésének immár nehezen tagadható tényét. „Megakadályoztuk-e mi, hogy a mi oldalunkon Erzberger [Matthias] és Károlyi [Mihály] pacifisztikus ábrándok felkeltésével elhomályosítsák szemeink előtt, minő sors vár reánk teljes legyőzetésünk esetén, hogy elvegyék a mögöttes országrésznek bizalmát a győzelem lehetőségébe, hogy belevigyék a tömegekbe a csüggedést, ami azután megmérgezte frontjainkat is? Felismerték-e a magyar vezető politikusok, hogy a német hadseregnek 1918. augusztus 8-iki vereségével a nagy háborút elvesztettük s nem érte-e őket egészen váratlanul a Bulgária kilépésével október elején beállott végső összeomlás? Nem a bizakodó hangulatból való hirtelen kiábrándulás és az ezzel járó fejvesztés tette-e csak lehetővé, hogy Károlyi és társai szétzüllesszék a hadsereget és dezorganizálják az államot? De bárminő válaszokat is ad majd a tisztábban látó jövő ezekre a sorsdöntő kérdésekre, annyi kétségtelen, hogy a románok és szerbek, még kevésbé a csehek és osztrák-németek, akik között hazánkat fel akarják osztani, minket ebben a háborúban katonailag le nem győztek.” Klebelsberg politikai példaképéről, Tisza Istvánról is megemlékezett. Három pontban összegezte Tisza államférfiúi nagyságát: 1. „észrevette a nemzeten erőt vevő disszolúciót [felbomlást], a köztünk elharapódzó féktelenséget és fegyelmezetlenséget, amely a végén lehetővé tette az 1918. év őszének és az 1919. év tavaszának siralmas eseményeit”; 2. „megsejtette a világháború közeledését s a nagy erőpróbára katonailag is erőssé akarta 21 Gróf Klebelsberg Kunó hollandi actiója a magyar történetírás érdekében. Századok 64. (1920) 307., Domanovszky S.: Emlékezés i. m. 394.
