Szilágyi Adrienn (szerk.): Hét társulati elnök - Századok Könyvek (Budapest, 2018)
Ujváry Gábor: „A Magyar Történelmi Társulat reneszánszának és legnagyobb virágzásának korszaka”. Klebelsberg Kuno
A MAGYAR TÖRTÉNELMI TÁRSULAT RENESZÁNSZÁNAK KORSZAKA 129 tenni nemzetét. Ezért pártolta a véderő fejlesztésére irányult katonai javaslatokat”; 3. „de világosan látta a monarchia gyöngeségét is. Ezért mindent elkövetett a háború elkerülésére. Amidőn azonban ennek dacára belesodortak bennünket, fajunk nagyszerű erőkifejtése alapján világtekintélyt szerzett Magyarországnak, a nagy akcióban a magyar államot erő- és méltóságteljesen képviselte.” Klebelsberg szerint Tisza jellemének „[...] legegyénibb sajátsága volt a heroikus kötelességteljesítés, a kötelességteljesítés különösen akkor, ha azt hitte, [...] hogy ha a munkát maga elvégezni nem fogja, másokat a népszerűség elvesztésétől való félelem attól vissza fog tartani. Ilyen pillanatokban valóságos ihlet vett rajta erőt és nagy erkölcsi magasságokba tudott emelkedni.” A dualizmus rendíthetetlen hívének ismerte őt, „mert az ország területi épségét csak úgy látta fenntarthatónak, ha Ausztriával összefogva nagyhatalmat alkotunk”. Mártírként tekintett rá, s a korszakban szokásos patetikus hangvételt sem nélkülözve kijelentette: Tisza István „vére is mag lesz, a magyar erő megújhodásának magva akkor, ha az áldott magyar földet és a magyar kultúra mezejét mi, akik itt maradtunk, arcunk verejtékével megmunkáljuk”. Ezután ismét megállapította: „A történelmi tudományos munka megszervezése az a nemzeti kötelesség, mely részben a mi Társulatunkra vár.” Örömmel számolt be róla, hogy a bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchivnak a Monarchia fölbomlása előtti zárt iratanyaga kutathatóvá vált, ami „[...] lehetővé teszi a magyar nemzet XIX. századbeli történelmének megírását. Hitelesen megállapítható lesz a bécsi kormány összeköttetése a nemzetiségi mozgalmakkal, fel lesz deríthető 1848-49-iki szabadságharcunk történetének több tisztázatlan részlete, az abszolutizmus kora s az osztrák diplomáciának a magyar emigráció figyelemmel kísérésére és működésének ellensúlyozására irányult akciója, az októberi diploma és a februári pátens körül folyt politikai harc és az 1867-iki kiegyezés előkészítése.” Bejelentette, hogy ennek – és más témáknak – „magyar szempontból leendő rendszeres átkutatására Társulatunk expedíciót küld Bécsbe”, amit Bécsi Magyar Történeti Intézetté kíván fejleszteni. Az Intézet munkáját a Fontes -tervek kidolgozásában is segítő bécsi magyar levéltárosok, Károlyi Árpád, Szekfű Gyula és Eckhart Ferenc fogják segíteni. Egyben – mintegy a 20. századi magyar oszmanisztika fejlődését megalapozva – a magyar történettudomány „becsületbeli kötelességének” tartotta, „hogy az európai török uralom első, magyarnak nevezhető korszakát, a XIV. század második felétől a XVII. század végéig, teljesen felderítse és feldolgozza”. Tudománypolitikai szempontból kitért még arra is:
