Szilágyi Adrienn (szerk.): Hét társulati elnök - Századok Könyvek (Budapest, 2018)
Ress Imre: Korszakváltást előkészítő rövid elnökség 1913–1916. Thallóczy Lajos
RESS IMRE 102 nemzedéki kíméletlenségét először talán a fiatal törtetők által fenyegetett, még társulati főtitkár, Barabás Samu észrevételezte. Füstölgésére válaszolva Angyal Dávid is, aki könyv szakmai bírálatára és eredményeinek méltatására készülődött, kemény szavakkal illette ezt az általánosan elfogadott felfogással radikálisan szakító nemzedéki szemléletet. „Én nem akarok Szekfű könyve mellett írni; haragszom az ellene intézett támadásokra, de hibáztatom az ő felfogását is. Megmondtam ezt neki is, sőt Károlyival is vitatkoztam e kérdésben. Se Thalyról, se Rákócziról nem szabad úgy beszélni, ahogy Szekfű tette. Ez a fiatal nemzedék a régit lenézvén, nagyonis messze megy egy új világfelfogás vagy mondjuk magyar történeti felfogás megalapítására való törekvésében.”79 A társulati ügyvezetőséget gyakorló Csánki és Domanovszky úgy értékelte Szekfű normaszegő Thaly-kritikáját, hogy megsértette a társulaton belüli kölcsönös tolerancia elvét, ezért a társulat vezetői közül senki nem csatlakozott a Szekfű-védő felhíváshoz. Másfelől a társulati belső béke érdekében elnöki döntéssel egyszerűen ad acta tették a kolozsvári ifjúsági nagygyűlés Szekfű kizárását, könyve elítélését kívánó átiratát és senkinek sem adtak alkalmat a Társulatban a könyvvel kapcsolatos polemikus megnyilvánulásokra.80 A defenzívába vonult Társulat pas z szivitása végső soron nem biztosította a Szekfű által várt és remélt szakmai szolidaritást, mert a Századok a mesterségesen keltett vihar csillapodása után sem hozta le Lukinich Imre őszre ígért recenzióját. Valószínűleg sértettségével magyarázható, hogy előbb a császárvárosban is kerülte a tőle egy kőhajításnyira ténykedő társulati elnököt, és 1914 novemberében Budapestre, az ügyvezető alelnöknek írott egysoros levélben jelentette be a társulatból való kilépését. Elhatározását egy félmagánlevélben is egyedül Csánkinak indokolta, akit teljesen felháborított az ügyvezetése miatti elégedetlenség, a kihívó nemzedéki hálátlanság megnyilvánulása. Minderről így tájékoztatta Thallóczyt: „Álláspontomra bizonyára emlékezel. A Szekfű-botrányt, helyesléseddel, távol akartam tartani a Társulattól, mely különben az akkori, kiélezett, engem sok utálattal eltöltő politikai helyzet martalékává lehetett volna. Lelkiismeretem tehát nyugodt ebben a kérdésben. Ellenben Szekfűtől rossz néven veszem, hogy nem látta jelességeket is mutató munkájának fogyatékosságait; sőt újabban a Tört[éneti] Szemlében a Márkival való vitában oly pökhendiségnek és elkapatottságnak adta jeleit, me-79 Angyal Dávid Barabás Samunak. Budapest, 1914. március 21. In: Csáki Á. : Barabás Samu i. m. 156–157. 80 Reisz T. Cs.: „Kedves Lajosom!” i. m. 128–129., Dénes I. Z.: A történelmi Magyarország i. m. 101., 142.
