Szilágyi Adrienn (szerk.): Hét társulati elnök - Századok Könyvek (Budapest, 2018)
Ress Imre: Korszakváltást előkészítő rövid elnökség 1913–1916. Thallóczy Lajos
KORSZAKVÁLTÁST ELŐKÉSZÍTŐ RÖVID ELNÖKSÉG 103 lyet kiválóság sem engedhet meg magának. Ugyanerről látszik tanúskodni mostani levele is. Mindenesetre kissé túlságos fontosságot tulajdonít magának az a fiatal szakember, a Társulattal szemben, akinek érdemeit épp e társulat, épp a kritikus időkben választmányi tagsággal honorálta.”81 A hi erarchikus gondolkodású Csánki hivatalnoki merevségén Thallóczy rugalmasan túllépett, s a boszniai frontra menet is időt szakított a kamaszosan duzzogó Szekfű sérelmének csillapítására, aki ennek eredményeként visz szavonta kilépési szándékát.82 A demonstratív kibuktatására irányuló újabb szervezkedést is hatástalanították az elnökség közreműködésével az 1915. évi közgyűlésen, ahol – jelentős szavazatvesztése ellenére – az 1915– 1917-es évkörre ismét megerősítették választmányi tagságát. (Szekfűnél kevesebb szavazattal már csak Bleyer Jakab és Šufflay Milan került még be az igazgatóválasztmányba.)83 Az egyértelmű bizalomnyilvánítást követően is változatlanul tudatosan került Thallóczyval minden személyes érintkezést, amiért tragikus halála után joggal lehetett lelkiismeretét mardosó bűntudata. A kapcsolatuk elhidegüléséről az alábbi önigazoló indoklást adta a koránál és társadalmi állásánál fogva tekintélyes társulati választmányi tagtársának, Odescalchi Arthur hercegnek: „Legjobban sajnáltam, hogy Thallóczy belekeveredett a dologba, teljesen ártatlanul, s legjobb intentióm ellenére, mert ha az előszóban nem mondok neki köszönetet, az egész affaire valószínűleg elmarad, nem lévén lehetőség számára politikai hátteret szerezni. Thallóczy nekem mindig szíves, atyai jóakaróm volt, annál szomorúbb volt, hogy akaratlanul is ilyen kellemetlenséget szereztem neki; ő pedig politikai pályán lévén, nem egészen úgy lépett fel, ahogyan talán biztosabb politikai viszonyok közt felléphetett volna. Reám mindenesetre fájdalmas volt a különbséget látni, mely két bécsi jóakaróm, Károlyi és Thallóczy magatartásában nyilatkozott. És ezt sajnos nem is tudtam elfelejteni, s mikor ő Szerbiából Bécsbe járván talán maga is érezte, hogy eljárásánál a politikus túlságosan abszorbeálta a tudóst, s emiatt hozzám szokottnál is barátságosabb és melegebb akart lenni – én, beismerem, gyermeki daccal húzódoztam és halála napján is, hívása dacára, nem kerestem fel. Azóta eleget szánom. Késő bánat.”84 81 Uo. 137. 82 Uo. 138. 83 A Magyar Történelmi Társulat 1915 márczius hó 11-én d. u. 5 órakor tartott r. közgyűlésének jegyzőkönyve. Századok 49. (1914) 350. Dénes I. Z.: A történelmi Magyarország i. m. 121. 84 Szekfű Gyula Odescalchi Arthurnak. Bécs, 1917. szeptember 3. In: Dénes I. Z.: A történelmi Magyarország i. m. 143.
