Reisz T. Csaba (szerk.): „Kedves Lajosom!” Csánki Dezső levelei Thallóczy Lajoshoz 1879–1916 (Budapest, 2017)

CSÁNKI-LEVELEK A THALLÓCZY-HAGYATÉKBAN

11 CSÁNKI-LEVELEK A THALLÓCZY-HAGYATÉKBAN Jelen forráskiadvány célja, hogy Csánki Dezsőnek Thallóczy Lajoshoz in­tézett, utóbbi hagyatékában fennmaradt és 1918 óta az Országos Széché­nyi Könyvtár Kézirattárában őrzött leveleit – az alább részletezett mo­dern szövegközlési szempontok alapján – könnyen hozzáférhetővé tegye a történettudományi kutatások és az érdeklődő közönség számára.1 A leve ­lezésnek az Országos Levéltárat érintő részeit – megfelelő kontextusba helyezve – Tömöry Márta dolgozta fel 1976-ban, de a teljes anyag csak az őrzőhelyen hozzáférhető.2 A levelezés, amely mint forrástípus a magán-írásbeliség egyik legfon­tosabb történeti emléke, az írástudás terjedése, a levéltovábbítás gyorsab­bá és biztonságosabbá válása következtében a kapcsolat fenntartásának egyre jelentősebb eszközévé vált, különösen nagyobb távolság esetén, ami­kor a személyes találkozásra nincsen lehetőség. A levél írója csak a cím­zett számára közöl információkat, nem az a célja, hogy azokról mások is értesüljenek, sokkal inkább az, hogy az ismeretek „titokban” maradjanak, akár örökre is. A levelezés szereplői között bizalmi viszony áll(hat) fenn, amely a levéltitokra is kiterjed. Ez a bizalom – és a külső kontrolltól, befo­lyástól való kisebb félelem – őszintébb, nyersebb, szókimondóbb megnyil­vánulást enged a levél írójának. Emiatt tekinthetők a – különösen a 18– 20. században keletkezett – levelek nagy forrásértékű írásbeli emlék­anyagnak. A nagyobb forrásértéket nyújtó körülmények ugyanakkor azt az etikai kérdést is felvetik az utókor történésze számára, hogy van-e bár­mily magasabb rendű indoka és felhatalmazása arra, hogy a levelezés in­timitását, magánjellegét megtörje, és a levelek közreadásával megsértse két ember jogát a magánszféra tiszteletben tartására? Éppen ezért a for-1 OSZK Kt., Fond XI. Thallóczy Lajos hagyatéka. 197. Csánki Dezső levelei Thallóczy Lajoshoz, 1879–1916. 187 levél. 2 TÖMÖRY MÁRTA: Thallóczy Lajos és az Országos Levéltár. Levéltári Közlemények, 47. (1976) 1:25–60. (= Tömöry M.: i.m.)

Next

/
Thumbnails
Contents