Fónagy Zoltán (szerk.): „Atyám megkívánta a pontosságot”. Ember és idő viszonya a történelemben (Budapest, 2016)
Fónagy Zoltán „Minden helynek megvan a maga ideje”. Ember és idő viszonya a 19. századi Magyarországon
FÓNAGY ZOLTÁN 98 Tévedés lenne azonban általánosítani a fiatalabb generációk lelkes azonosulását az új renddel az egész társadalomra. A hagyományos társadalom értékrendje ebben a nagy átalakulási folyamatban védekező pozícióba szorult. Tulajdonképpen az óra kibontakozó diktatúrájával szembeni ösztönös ellenállásként értékelhetjük az öreg Keczeli vagy Újfalvi magatartását, miként a Kisfaludy Sándorhoz kapcsolódó anekdotát is. Az öreg költő – fiatal rokonai rábeszélésének engedve – kipróbálta az elsőként megnyílt osztrák vasutat. Elismeréssel szólt ugyan annak kényelméről, gyorsaságáról, de nagy jövőt nem jósolt neki: hiszen azt csak nem lehet elvárni egy úriembertől, hogy indulását a vasúttársasághoz igazítsa! Mindhárom nemes a 18. században született generációhoz tartozott; elutasításukban egyszerre érhető tetten a nemesi önérzet, amely semmilyen hatalmat (az óráét sem) tűri el maga fölött, valamint a hagyományos társadalom felfoghatóbb, ezért emberibb, feladatorientált felfogásához való ragaszkodása is. Az angolok óra által uralt életrendjére a nepáli uralkodó ugyanígy csodálkozott rá 1850-ben: „A felöltözés, az evés, a találkozók, az alvás és a felkelés – mindent az óra határoz meg nekik” – írta idegenkedve.39 Az idő uniformizálása A modern társadalmat jellemző uniformizált időhasználat felé tett jelentős és látványos lépésként értékelhetjük a 19. század végén az időzónák bevezetését. Korábban nem létezett nagyobb régiókra érvényes egységes idő: minden településen akkor volt dél, amikor a nap a legmagasabban járt az égen. Az ebből következő időeltolódásnak a vasút előtti időkben nem volt jelentősége. A vasút összehangolt működését azonban a helyi idők anarchiája mellett nem lehetett biztosítani. Ezért az egyes társaságok vonalaikon egységesen egy nagyobb helység helyi idejét alkalmazták (ez volt az úgynevezett vasúti idő ). A vasúttársaságok megegyezése alapján 1871-től Magyarországon a budapesti időt alkalmazták a menetrendekben. A kontinentális hálózat kiépülése azután még nagyobb léptékű egységesítést igényelt, így 1890-ben az európai vasúttársaságok többsége elfogadta a zónaidőt. Magyarország vasútjain 1891. október 1-jén igazították hozzá az órákat a közép-európai zónaidőhöz. 39 Europäische Mentalitätsgeschichte i. m. 651.
