Fónagy Zoltán (szerk.): „Atyám megkívánta a pontosságot”. Ember és idő viszonya a történelemben (Budapest, 2016)

Fónagy Zoltán „Minden helynek megvan a maga ideje”. Ember és idő viszonya a 19. századi Magyarországon

„MINDEN HELYNEK MEGVAN A MAGA IDEJE”

99

A vasúti közlekedés az idő korábban elképzelhetetlenül pontos ismeretét követelte meg vasutastól és utastól egyaránt. A távíróhálózat kiépülése és az óraszerkezetek megbízhatóvá válása megteremtette az új időfegyelem technikai alapjait. (Az Országos Meteorológiai és Földmágnesességi Intézet feladata lett biztosítani a pontos idő nyilvánosságát.) A századforduló (nagyvárosi) embere már lépten-nyomon beleütközött a pontos idő igényébe. A közterek fontos kellékévé vált az óra: Konkoly-Thege Miklós, a neves csillagász 1897-ben belvárosi ellenőrző körútján ötvennégy köztéri órát vizitált végig (csak hat járt tökéletesen pontosan). A csillagászati pontosságú időmérés még a privát szférába is betört. Berlinben létrejött egy vállalkozás, a Gesellschaft Normalzeit, amely előfizetői otthonában elektromosan távvezérelt órákat állított fel, és amelyet naponta igazított a legpontosabb időhöz.40

Az uniformizált időt azonban nem fogadta el könnyen a társadalom. „Minden helynek megvan a maga árnyéka, megvan a maga ideje” – mondták a saját idő védelmezői. A 19. század utolsó évtizedeiben még a legtöbb város toronyórája a helyi időt mutatta, a vasútállomásé viszont a budapestit, majd a közép-európait. (Nyíregyházán például csak 1904-ben igazítot-40 Konkoly-Thege Miklós: A fővárosi órák. Nemzet, 1897. április 25.

Köztéri óra a pozsonyi Sétatéren a Városi Színház mellett 1900 körül