Fónagy Zoltán (szerk.): „Atyám megkívánta a pontosságot”. Ember és idő viszonya a történelemben (Budapest, 2016)
Fónagy Zoltán „Minden helynek megvan a maga ideje”. Ember és idő viszonya a 19. századi Magyarországon
FÓNAGY ZOLTÁN 90 időkezelés és más típusú (inkább külső kényszeren alapuló) munkafegyelem alakult ki. Azonban, mint korábban utaltunk rá, a változás egyelőre távolról sem jelentette az óra kizárólagos uralmát. A társadalom többségét kitevő agrárnépesség számára az óraidő általános ismerete és használata távolról sem jelentette az órától való függést, még a 20. század elején sem. Illyés Gyula a Puszták népé ben a század eleji agrártársadalom speciá lis rétegének, a nagybirtok bérmunkásainak életét (beleértve annak időbeli elrendezését is) rögzítette aprólékosan, otthon lévén világukban. „Az országosan szokásos munkarend szerint, a tehén-, ökör-, és igásló-istállókban az első etetés pontosan három órakor történik. [...] Amire – négy óra tájban a gazdák megjelennek, már az állatok csutakolása, vakarása és kefélése folyik. Öt órakor az állatok megkapják a takarmány második adagját. [...] Pontosan hat órakor a haranglábon megcsendül a szelíd angélus, ekkor valamennyinek szekéren kell ülnie. [...] A parádés istállókban és a hizlaldákban négy órakor van a felkelés. A csikósok is négy órakor kelnek, az almozással nekik kevesebb dolguk van. A juhászok öt órakor. Az aratók viszont két órakor. A napszámosok akkor, amikor világosodni kezd; az asszonyok, amikor a csordás és kondás kihajt. Amire a félhomály napfényre és árnyékra válik szét, a puszta már át is esett a munka első ütemén.”29 A nap további munkabeosztását szintén az órához kötve ismerteti az író; ez azonban nem jelenti azt, hogy a béresek az órához igazították volna az egyes munkafázisokat. Az órára való hivatkozás inkább csak az olvasó tájékozódását segíti, a valóságban a pusztaiak a paraszti élet évszázados ritmusához igazodtak. A hajnali felkelés értelme az volt, hogy az igás állatok napkeltekor menetkészek legyenek. (A napszámosoknál meg is jegyzi Illyés, hogy akkor kelnek, amikor világosodni kezd.) A leírás persze némileg torzít is, hiszen nem szól arról, hogy ez az időrend az évszaktól függően változott, s hogy ez a napirend ilyen formában körülbelül az aratás néhány hetének felelhetett meg pontosan. A leírás tehát egyszerre hordozza magán mindkét időfelfogás jegyeit. A mezei munka és az állattartás jellege – technikai szempontból – nem sokban különbözött az évszázadokon keresztül megszokottól, a munkának változatlanul az évszakok és napszakok szabtak ritmust (amit legfeljebb az időjárás módosított). Viszont a munka társadalmi feltételei megváltoztak: nem önálló gazdálkodókról van szó többé, akik csak a természet parancsainak vetik alá magukat, hanem munkavállalókról, akiknek felügyelőik többé-kevésbé óra alapján szabták meg a munka kereteit. 29 Illyés Gyula: Puszták népe. Budapest, 1972. 112.
