Fónagy Zoltán (szerk.): „Atyám megkívánta a pontosságot”. Ember és idő viszonya a történelemben (Budapest, 2016)
Fónagy Zoltán „Minden helynek megvan a maga ideje”. Ember és idő viszonya a 19. századi Magyarországon
FÓNAGY ZOLTÁN 78 Az idő természetes ciklusai Az élet ritmusát három nagyobb ciklus körforgása határozta meg: a napé, az esztendőé és az emberi életé. A napi ciklus hosszát és a munka intenzitását az évszak, illetve az általa meghatározott munka jellege szabta meg. A nap kezdete és vége a Nap keléséhez és nyugvásához igazodott, a szünetek, pihenés, étkezés hossza a feladat mennyisége, illetve az időjárás szerint változott. (Ez a leírás tiszta formában elsősorban az önállóan dolgozó földművesre, illetve a nemességre igaz. Munkaerő alkalmazásakor az idő mindinkább pénzzé kezdett válni.) Az éves ciklust a mezőgazdasági munkák egymásutánja szabályozta. Az ünnepek egyik funkciója az éves ciklus tagolása volt. Léteztek kitüntetett időpontok, bizonyos munkák elvégzését ezekhez kötötték, mint legalkalmasabb időponthoz: napkelte előtt, napnyugta után, holdtöltekor, április 24-én (Szent György napján), szeptember 29-én (Szent Mihály napján) stb. A természet által diktált ritmust nemcsak a parasztság vette fel, az általában az egész vidéki társadalomra jellemző volt. A nemes vagy a vidéki értelmiségi téli életritmusa ugyanúgy lelassult, mint a földművesé. A földmérő mérnök számára (aki az 1840-es évek közepén egy somogyi uradalom felmérését végezte) is természetes volt, hogy a téli hónapokban szobájába szorult; felmérési anyagát rendezgette, szépirodalmat és a hetente kétszer érkező újságokat olvasgatta.7 A század első felében még az iparosok jelentős része is a mezőgazdasági ciklushoz alkalmazkodott időbeosztásában: a tavaszi és nyári hónapokban föld- és szőlőműveléssel foglalkozott, iparát csak ősszel és télen űzte.8 Még az iskolai oktatás rendje is sokkal szorosabban függött az évszakok változásától, mint ma. A falusi népiskolák kénytelenek voltak a tavaszi és őszi nagy mezei munkákhoz igazítani a tanév kezdetét és végét, hiszen azokban a gyerekeknek is részt kellett venni, tehát úgysem járatták volna őket iskolába a szülők. De még a mezőgazdasági ciklustól függetlenedett gimnáziumok is kénytelenek voltak követni a napok rövidülését-hosszabbodását a tanítás rendjében, hiszen mesterséges fényre nem-7 Garzó Imre: Életem és abból merített gondolatok. Budapest, 1978. 53–54. 8 Eperjessy Géza: A szabad királyi városok kézművesipara a reformkori Magyarországon. Budapest, 1988. 59–62.
