Fónagy Zoltán (szerk.): „Atyám megkívánta a pontosságot”. Ember és idő viszonya a történelemben (Budapest, 2016)
Csukovits Enikő Órahasználat a középkori Magyarországon
CSUKOVITS ENIKŐ 50 szeg lévén, nem látott olvasni.116 Szó esett itt gyertyavilágról és esti harang szóról, sötétedésről vagy ködről – az biztos, hogy 1514-ben Ugocsa megye hatóságánál nem ismerték és nem használták az órát, de az is bizonyos, hogy ebbéli elmaradottságukkal nem álltak egyedül a középkor végi Magyarországon. Példák és ellenpéldák sorakoznak itt egymással szemben, adatok korszerű időképről és a hagyományos változatlan továbbéléséről, viszonylag korán épített toronyórákról és olyan városokról, ahol a középkor végéig nem állítottak órát. Az igazság épp ez a kettősség lehetett. Egy évszázadokig elhúzódó, hosszú folyamattal állunk szemben, amelynek keretében az első hazai órák már a 14. század végén megjelentek, de meglétük még a 16. század végén sem számított mindenütt természetesnek.117 Azt azon ban nyugodtan leszögezhetjük: a középkori Magyarországon előbb és szélesebb körben használták az órákat, mint azt eddigi ismereteink alapján vélhettük. 116 Gábor Gyula: Péterfalvi Nagy Albert ugocsai alispán nemessége. Turul, 1918–21. 11–20. 117 A hódoltság korában kedvelt portai ajándéknak számított az óra, a naplóíró Dernschwam saját órája is e szokás áldozatául esett (H. Dernschwam i. m. 176.); 1542-ben pedig a brassói tanács Péter moldvai vajdának küldött ajándékba egy órát, amely 73 forintba került – ez talán a legkorábbi adat óráról mint diplomáciai ajándékról (Gyárfás Tihamér: A brassai ötvösség története. Brassó, 1912. 200.). A későbbi évszázadok magyarországi órahasználatára lásd Tóth István György: Harangkongás és óraketyegés – a parasztok és kisnemesek időfogalma a 17–18. században. In: Óra, szablya, nyoszolya. Életmód és anyagi kultúra Magyarországon a 17–18. században. Szerk. Zimányi Vera. Budapest, 1993. A tanulmány kötetünkben is olvasható.
