Fónagy Zoltán (szerk.): „Atyám megkívánta a pontosságot”. Ember és idő viszonya a történelemben (Budapest, 2016)
Csukovits Enikő Órahasználat a középkori Magyarországon
ÓRAHASZNÁLAT A KÖZÉPKORI MAGYARORSZÁGON 49 velek jó része vidéki plébániákon kelt, s habár ismerünk olyan példákat – a sopronit és a somodit –, hogy a plébánosnak ekkor már volt saját órája, és valószínűleg volt olyan közjegyző is, aki mobil gépórával rendelkezett, az esetek többségében az időpontok hozzávetőlegesek lehetnek. Véleményem szerint azonban lényegtelen, hogy óráról leolvasva vagy becslés alapján kelteztek. Ha karóra nélkül indulunk el otthonról, hozzávetőleges biztonsággal meg tudjuk állapítani a pontos időt: perceket tévedhetünk, de órát alig. A legfontosabb a fejekben bekövetkezett változás volt, aminek következtében ezek a közjegyzők már – akár volt lehetőségük a pontos időt óráról megállapítani, akár nem – a modern kor időképe szerint gondolkodtak. Az a tény, hogy ezek az adatok más és más közjegyzőktől az ország különböző pontjairól maradtak fenn, az új időkép viszonylagos elterjedtségét igazolja. Foris Benedek példája pedig azt mutatja, hogy ha valaki ismeri az új időmérést, már nem alkalmazza a régit. A változás természetesen nem egyik napról a másikra történt: a kétféle időmegjelölés több évtizeden át létezett egymás mellett, és a modern időmérés egészen a középkor végéig nem tudott egyeduralomra szert tenni. Még a 16. században is találunk kánoni órák szerint datált oklevelet, olyat is, amelyet nem a „világ végén” írtak. 1524 novemberében például Budán, „in domo pretorii civitatis” állította ki oklevelét Petőc János veszp rémi egyházmegyei közjegyző, „hora terciarum vel quasi” . 115 Azt sem sza bad figyelmen kívül hagyni, hogy a közjegyzők – akiknek írásos tevékenységéhez császári vagy pápai felhatalmazás kellett – az átlag hazai írástudónál szélesebb műveltséggel rendelkeztek. Az ő időképüket, annak megváltozását semmiképpen nem lehet mechanikusan kivetíteni a hazai társadalom egészére. Ellenpéldaként álljon itt Péterfalvi Nagy Albert ugocsai alispán esete. 1514-ben a királyi személyes jelenlét bírósága az alispán ellen felhozott több vádban elrendelte a bizonyítási eljárást. A kivizsgálandó kérdések közül természetesen az volt a legfontosabb, nemes vagy ignobilis-e Nagy Albert, esetünkben azonban a második kérdés az érdeke sebb: igaz-e, hogy az alispán és a jegyző a megyei széken kelt ítéletleveleket tilos órában és nem a megszokott időben pecsételte meg? A tanúvallomások során beigazolódott, hogy az okleveleket nappal, a szokásos időben, az esti harangszó táján pecsételték meg. Ugyan egy alkalommal megtörtént, hogy gyertyafény mellett pecsételtek, de ez nem este, hanem nappal történt, amikor köd támadt, ami sötétséget okozott – a nótárius pedig, ré-115 DL 24 005.
