Fónagy Zoltán (szerk.): „Atyám megkívánta a pontosságot”. Ember és idő viszonya a történelemben (Budapest, 2016)
Szentpétery Imre Chronologia
SZENTPÉTERY IMRE 178 lenfelének, Petavius jezsuita szerzetesnek nevéhez fűződik. Scaliger filológiai munkássága közben megírta De emendatione temporum (1583) című művét, az első tudományos kronológiát, melyet később a Thesaurus tempo rum követett és egészített ki (1606). Előbbi munkájában és Elenchus et castigatio anni Gregoriani című iratában (1595) Scaliger megtámadta a Gergely-féle naptárreformot, rámutatva annak hibáira, s ezzel a támadással – a protestantizmus híve lévén – kihívta katolikus részről az ellenmondást. Így jött létre Petaviusnak Scaliger ellen irányuló és őt kiegészítő két műve: De doctrina temporum (1627) és az Uranologium (1629). Scaliger és Petavius alapvető munkáinak megjelenése óta a tudományos kronológia az általuk kijelölt nyomokon fejlődött tovább. Ennek a fejlődésnek legkimagaslóbb, az egész anyagot összefoglaló termékei gyanánt három munkát kell kiemelnünk, melyek részint az anyag kimerítő bősége által, részint a feldolgozás módszere által tűnnek ki. A 18. században egy hatalmas kronológiai munka jelent meg a francia bencések szerkesztésében, mely a matematikai és technikai kronológia egész anyagát felöleli, igen nagy bőséggel. Ez a Dom d’Antine által alapított s első kiadásában Dom Clémencet és Dom Durand által befejezett L’Art de véri fier les dates (1770), melynek 4. kiadása (1818–1844) 44 kötetbe foglalja az óriási anyagot. Módszer és feldolgozás tekintetében máig mintaszerű Ideler munkája: Handbuch der mathematischen und technischen Chronologie, két kötetben (1825), bár adatai ma már természetesen több tekintetben elavultak. (Rövidített alakban, egy kötetben Lehrbuch der Chronologie címen jelent meg 1831-ben.) Az Ideler által kijelölt keretek közt, de teljesen önálló feldolgozásban, az anyagnak teljes modern egészét adja Ginzel háromkötetes műve: Handbuch der mathematischen und technischen Chonologie, das Zeitrechnungswesen der Völker (1906–1914). 10. A magyarság a kereszténység nyugati formájával együtt a nyugati egyházban a 10–11. században használatos időszámítás módját is átvette. Ez idő óta az időszámítás gyakorlata hazánkban az egész közép- és újkoron át a nyugati keresztény időszámítást követte. A középkori missalék és egyéb kódexek táblázatai és örökös naptárai, mind a latin, mind a 10. századtól kezdve a magyar nyelvűek is, majd a 16. század óta az egy évre szóló és évenként megjelenő naptárak is, egészben az egykorú nyugati mintákkal egyezően voltak szerkesztve. A hazai gyakorlatban a külfölditől való jelentős eltérést főleg néhány egyházi ünnep napjának a külföldi gyakorlattól elütő megállapításában és a speciális magyar ünnepnapokban találunk. Emellett azonban a külföldi gyakorlatban is koronként s helyenként változó használatú időjelölési elemeknek (például az uralkodási évnek, az évkezdet-
