Fónagy Zoltán (szerk.): „Atyám megkívánta a pontosságot”. Ember és idő viszonya a történelemben (Budapest, 2016)
Tátrai Zsuzsanna A parasztság jeles napjai
TÁTRAI ZSUZSANNA 166 A Szent Iván-napi szertartásos tűzugrás nak egészség- és szerelemva rázsló célja volt. Az e napi tűzugrásról a magyar nyelvterület különböző pontjairól vannak adatok. A szokás az északi (Nyitra, Hont és Bars, Pest-Pilis-Solt-Kiskun vármegye) és a déli peremvidékeken maradt fenn legtovább. A tűzrevaló zsúpszalma, rőzse, májusfa, gaz és szemét is lehetett, amelyet néhol a lányok gyűjtötték, és a tüzet is ők gyújtották meg. A szokás lényeges része a szerelemvarázslás: a tűz átugrása közben párosító-, kiházasítódalokat énekeltek. Gyakran igen hosszúak ezek az énekek, erre utal az ismert szólás: „Hosszú, mint a szentiváni ének.” Péter-Pál napja (június 29.) elsősorban Szent Péter apostol ünnepe, akit a halászok patrónusaként tiszteltek. A Duna menti falvakban, így Dunaszekcsőn is a halászok rúdra kötött ponttyal járták végig a falut, így köszöntötték vásárlóikat, akik kaláccsal és borral kínálták őket. Másnap a halászok vendégelték meg őket halászlével és túrós csuszával. A magyar nyelvterületen általában úgy tartották, hogy a búza töve ezen a napon megszakad, kezdődhet az aratás. Sárkeresztesen kalendáriumi rigmussal biztatták egymást: „Elmúlott már Ézsaiás, vágd a búzát, pőre gatyás!” Sarlós Boldogasszony (július 2.) napját a magyar néphagyományban az aratás kezdőnapja ként tartották számon, akárcsak Péter-Pál napját. Régi aratóünnep. Feszty Árpád rajza, Vasárnapi Ujság, 1901
