Fónagy Zoltán (szerk.): „Atyám megkívánta a pontosságot”. Ember és idő viszonya a történelemben (Budapest, 2016)
Tátrai Zsuzsanna A parasztság jeles napjai
TÁTRAI ZSUZSANNA 140 ték. A karácsonyfa egyik előzménye a termékenységet, örök életet, fejlődést, növekedést jelképező télközépi, karácsonyi életfa , termőág . A termő ágakat rozmaring-, nyárfa-, bürök-, kökényágakból készítették. Gerendára vagy a szobasarokba függesztették, olykor a koronájával lefelé. Aranyozott dióval, piros almával, pattogatott kukoricával, mézeskaláccsal díszítették. A karácsonyfa másik előzménye középkori, egyházi eredetű szokás: Ádám-Éva napján előadták a teremtés történetét, amelyben a paradicsomi életfa, a tudás fája szerepelt, amelyre – az almán kívül – rákerült a kígyót jelképező lánc is. Az almafát télen örökzölddel, fenyőfával helyettesítették. A karácsonyfa és a karácsonyi termőág állításának szokása sokáig egymás mellett élt, és díszeik is sokáig azonosak voltak. Az eddigi kutatások szerint a karácsonyfa-állítás protestáns, német eredetű szokás. A bé csi udvar közvetítésével először az arisztokrácia, majd a városi polgárság, a falusi értelmiség, végül a parasztság körében terjedt el. Először 1824-ben Brunszvik Teréz martonvásári grófnő állított karácsonyfát. A karácsonyfa-állítás szokása a magyar nyelvterületen nyugatról kelet felé terjedt. A karácsonyfadísz eleinte alma, dió, házilag készített sütemény, mézeskalács volt. Az 1880-as években jelent meg az üvegdísz. Napjainkban a jellegzetes karácsonyfadíszek műanyagból is készülnek. A rövid tűlevelű fenyő mellett a hosszú levelűek is divatosak, sőt vannak, akik műfenyőt díszítenek. Karácsonyfákat nemcsak otthon, hanem közterületen, templomokban, középületekben is állítanak. A karácsonyfa díszítésében nagy változatosságot tapasztalhatunk a tarka díszektől az egyszínűig. A karácsonyi ajándékozás a karácsonyfa-állítás szokásánál is újabb. Ajándékot régen a kántálók, betlehemezők, köszöntők kaptak, azok is ételfélét és legfeljebb egy kis pénzt. A karácsonyi vacsora része a karácsonyi ostya, amelyet a kántortanító sütött. Karácsony böjtjén vagy néhány nappal előtte az iskolás gyerekekkel minden családnak megfelelő számú ostyát küldött. Ennek fejében a családok a tanító számára lisztet, babot, tojást, kolbászt, hurkát stb. adtak, amely a díjlevelébe foglalt járandóság volt. A gyerekek általában verssel köszöntötték a házak lakóit, amiért jutalomként cukorkát, pénzt kaptak. A pásztorok december 24-én nagy csomó vesszővel sorra járták a gazdák házait, és jókívánságokat mondtak. Az Ipoly mentén, Őrhalomban a gazdasszony kötényével húzott a vesszőkből, és azzal megcsapkodta a pásztor lábát, hogy soha ne késsen és friss legyen. A pásztorok a karácso nyi vesszőhordásért, jókívánságokért ajándékot, például babot, pálinkát, pénzt kaptak. A vesszőt a gazdasszony a sarokba tette, tavasszal ezzel hajtották ki az állatokat.
