Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1918 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1918-01-24 / 4. szám
20 2. Azokra vonatkozólag, akik nem a kiegészitésileg illetékes es. és kir. gyalogezredbe, vagy pedig a közös hadsereg különleges fegyvernemeihez, illetőleg ilyen esapattesiekbe kívánnak belépni, az azokra vonatkozó rendelkezések az irányadók. V. A középiskola ötödik osztályát látogató vagy azt végzett ifjak szolgálata. 1. Azok az 1900. évben született ifjak, a kik az 1917—18. tanévben valamely nyilvános vagy nyilvánossági joggal felruházott gimnáziumnak, reáliskolának ötödik osztályát, vagy ezekkel a középiskolákkal az egyévi önkénlesi kedvezményre való jogosítás szempontjából egyenlő értékű intézetnek első évfolyamát látogatták, a fegyveres népfölkelési szolgálat alatt az egyévi önkéntesi karpaszományt ideiglenesen viselhetik. 2. Az egyévi önkéntesi jelvény viselésére vonatkozó igényt ezeknek az ifjaknak annál a cs. és kir. kiegészítési kerületi, illetőleg honvéd kiegészítő parancsnokságnál kell érvényesíteniük, amelyhez a fegyveres népfelkelést szolgálat teljesítése céljából bevonulnak. A vonatkozó kérelmet a szolgálattételre való jelentkezés alkalmával az iskolai bizonyítvány felmutatása mellett a kiegészítési kerületi, illetőleg a honvéd kiegészítő parancsnokságnál élő szóval kell előadni, mire a parancsnokság azonnal határozatot hoz. A határozatot bemutatási jegyzőkönyvbe, valamint az előjegyzési lap jobb felső sarkán vörös téntával a következő módon kell előjegyezni. E. ó. ö. karpaszomány ideiglenesen) 3. Elutasító határozat ellen a folyamodó 15 napon belül a honvédelmi mi- nisterhez közvetlenül felebbezést nyújthat be. 4. A póttestek az egyévi önkéntesi karpaszomány viselésére jogosított ezeket a hadköteleseket bevonulásuk után azonnal külön előjegyzésbe veszik és az előjegyzési lapokban a 2. pont szerinti bejegyzést foganatosítják 5. Amennyiben ezek a hadkötelesek a közös hadseregbe vagy a honvédségbe való önkéntes belépésre törekednek, úgy ez csak a véderőről szóló törvény 19. §-ának 4. pontjában megállapított 3 évi tényleges — és hét évi tartaléki -- szolgálati kötelezettség mellett történhetik. Ebben az esetben azonban az egyévi önkéntesi karpaszomány viselésére vonatkozó jog elvesz. A honvéd kiég. parancsnokságok az 1 évi önk. kedvezményben általuk feltételesen részesített 1 évi önkéntes jelöltekről előjegyzést kötelesek vezetni. Jelen rendeletemről a sorozó járási tisztviselők azonnal értesitendők. Budapest, 1918. január 2. ____ Báró Szurmay, m. kir. honv. miniszter. 68 1—918. sz- Szatmárvármegye alispánjától. Az 1900. évbe« született népfelkelők belépése a közös hadseregbe. Valamennyi főszolgabíró és polgármester urnák. Honvédelmi miniszter urnák 77—918. sz. az 1900 évi születésű népfölk. a közös hadseregbe való önkéntes belépése tárgyában kiadott körendeletót tudomásvétel és további eljárás végett közlöm. Nagykároly, 1918. jan. 1. llosvay, alispán. 77—eln.-B.-918. sz. M. kir. honvédelmi miniszter. Az 1900. évi szliietésü néptölkelőknek a közös hadseregbe való önkéntes belépése Valamennyi magyarországi vármegyei és városi th.-nak. Székhelyeiken Tudomásvétel és miheztartás végett közlöm, hogy a cs. és kir. hadügyminiszter ur a népfölkelő bemutató szemle alá kerülő 1900, évi születésű az egyévi önkéntesi kedvezményre igénnyel nem bíró nópf. kötelezetteknek a közös hadseregbe és a haditengerészetbe való önkéntesi belépése tekintetében következőképp intézkedett : Az említett népfelkelésre kötelezettek a gyalogezredeken és vadászcsapatokon kívül, amelyekbe való felvétel nincs korlátozva, korlátolt, számban, lovassági tábori, hegyi, vártüzérséghez, az utász és árkász csapatokhoz és a haditengerészetbe is felvehetők. A most említett csapattestekbe, illetőleg fegyvernemekbe önként belépni óhajtóknak a védtörvény 19. §-ának 4 pontjában előirt három évi tényleges és hét évi tartaléki szolgálati időre, illetőleg a haditengerészetnél a védtörvény 8 §-ának 2, pontjában meghatározott szolgálati időre kell magukat kötelezniük. Az 1900. évi születésű népf. kötelezettek közül az említett csapattestekbe és a haditengerészetbe csak azok léphetnek be, akik a népf. bemutató pótszemle alkalmával népf. fegyveres szolgálatra alkalmasnak találtattak és akik sem az egyévi önkéntesi, sem a feltételes önkéntesi kedvezménnyel nem birnak. Azok a népfölkelők, akik a véderő törvény 20. § a szerinti csupán 2 évi Szatmárvármegye Hivatalos Lapja.