Szatmárvármegye Hivatalos Lapja, 1918 (16. évfolyam, 1-52. szám)
1918-01-24 / 4. szám
Szatmárvármegye Hivatalos Lapja 21 tényleges szolgáját kedvezményére igénnyel bírnak. Az említett csapattestekbe, illetőleg a haditengerészethez csak az esetben léphetnek be önkéntes belépés utján, ha az említett kedvezményről kifejezetten lemondanak. Az önkéntes belépés utján való fölavatás iránti s a védtörvényi utasítás I. részének 133. §-a értelmében szabályszerűen felszerelt folyamodványt, amelyhez egyúttal az eredeti népf. igazolványi lapot is csatolni kell, közvetlenül az illető póttest parancsnokságánál, illetőleg a matróz karparancsnokságnál kell benyújtani. Az elől említett csapattestekbe a csapatválasztási jog mellett való önkéntes belépés végső határidejéül az 1900.. évi születési évfolyamba tartozó népf. általános bevonulási napját közvetlenül megelőző naptári nap állapittatik meg. Ezután a nap után az említett csapattestekbe, illetve fegyvernemekhez csak azok az 1900 évi születésű népf. léphetnek be önként, akik a c-apalonkénti felosztás alkalmával, mint népfölkelők, már amúgy is odaosztattak be Azok részére, akik a felvételt a haditengerészetbe kérik és akiknek voatkozó kérvénye már az ezen hadkötesek részére megállapított általános bevonulási nap előtt beadatott, a haditengerészethez való önkéntes belépés határideje az 1918. febr. 28-ig meghosszabbittatik. Jelen rendeletemről a sorozó járási tisztviselők értesitendők. Budapest, 1918. január 9. A miniszter rendeletéből: Payr, s. k. miniszteri tanácsos. 111, Általános jellegű, de további intézkedést nem igénylő rendeletek, értesítések és más közlemények. G31—917 sz Szatmárvármegye alispánjától. Az 1917. dec. 31-én (ejárt arcképes igazolványok érvényének meghosszabbítása Valamennyi főszolgabíró és körjegyző urnák. A m. kir. államvasutak üzletvezetőségének 12—917. sz. k. u. átiratát tudomásul közlöm. Nagykároly, 1918. jan. 13. ílosvay, alispán. 12—917. k. u. sz. M. kir. államvasutak üzletvezetősége Debrecen. Alispáni hivatalnak Nagykároly. Értesítjük, hogy Igazgatóságunk által 1913. évben kibocsátott és 1917 év dec. 31-én lejáró féláru jegy váltására jogositó arcképes igazolványok érvényét I9t8. január 31-ig meghosszabbítjuk. Az uj igazolványokat igazolvány táskák hiánya miatt nem állíthatjuk ki. Debrecen, 1917. jan. 8 _________ AZ ÜZLETVEZETÖSÉG. 19 022 —91G. sz. A „Szárnyasaink“ és a „Vadászat és Állatvilág“ ajánlása. „Szárnyasaink“ a legjobb képes, baromfi, galamb és házinyul tenyésztési szaklapja, a „Vadászat és Állatvilág" pedig a legelső képes vadászati és vadte- nyósztési szaklapja az országnak. Évi előfizetési dija bármelyiknek 8 K. Az előfizetések az illető lap cimén Budapestre, m. kir. postatakarékpénztárnak küldendő. V. Pályázatok, hivatalos hirdetések és körözvények. 441—918. sz. Pályázati hirdetmény. I—II. A városi képviselőtestület 5—918. kgy. sz. végrehatározatával nyert felhatalmazás alapján a Nagykároly r. t városnál üresedésben lévő az 1912. évi LVJIL t-c. mellékletét képező C. táblázat szerint az állami tisztviselőkre érvényes Vili. fizetési osztály 3-ik fokozatának megfelelő javadalom élvezelévél egybekötött tiszti ügyészi állásnak ideiglenes, az 5—918, kgy sz. véghatározattal elfogadott szervezeti szabályrendeleti módosítás jogerős jóváhagyásáig, illetve a már ennek alapján megejtendő uj választásig terjedő időre szóló megbízással f. évi február 3-án d. e. 10 órakor tartandó kópviselőtesiületi közgyűlésen helyettesítés utján leendő betöltésére pályázatot hirdetek. Felhívom a pályázókat, hogy az 1912. évi LVIII. t.-c. 22. § a szemű minősítésüket igazoló okmányaikkal felszerelt pályázati kérvényeiket f évi február 1. napjának d. u. 5 órájáig hivatalomnál annyival inkább adják be, mert az elkésetten beadott, nem megfelelően felszerelt pályázati kérvények figyelembe nem vétetnek. A helyettesítéssel megválasztott pályázó a közgyűlésen az előirt hivatali esküt nyomban letenni s állását azonnal elfoglalni köteles. Nagykároly, 1918. jan 21. Debreceni, polgármester. 24 41—917. sz Hirdetmény. Kaplony községben 1 db. 3 hónapos szőke szőrű ártány sertés bitangság-