Szatmármegyei Közlöny, 1916 (42. évfolyam, 1-53. szám)

1916-10-29 / 44. szám

Nagykároly* 1916. október 29. 44. szám.

POLITIKAI LAP

SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Hová alap szellemi és anyagi részét Illető közlemények küldendők: 0300 NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2. szám oooo

Telefon 56. szám

FŐSZERKESZTŐ:

DR. AH TÁL ISTVÁN

SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : PÁSKÁDY JÁNOS FÖMUNKATÁRS

oooo MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP oooo

ELŐFIZETÉSI ÁRAK:

Egy évre helyben házhoz hordva 5 K, vidékre postán küldve 8 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részéit egy évre 5 korona. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. o „Nyilttér“ sora 60 fillér.

Sok a pénz.

Sok csodát produkált már a világháború, a sok közül bizonyára nem a legjelentéktelenebb az az általánosan elismert és minduntalan hangoztatott megállapítás sem, hogy sok a pénz.

Most, mikor Montecuccoli nélkül is tudja mindenki, hogy a háborúhoz sok pénz kell, mi most a háború harmadik esztendejében is bővelkedünk pénz dolgában, amit a háborús viszonylatok között is bátran nevezhetünk reálisabb néven vagyonnak is.

Jogot ad erre az a körülmény, hogy Magyarország földmivelö, tehát termelő ország, hol a vagyon alapját a töld és annak művelésével szoros összefüggésben levő jószág állomány adja. Pénzintézeteink és talán még hivebben telekkönyveink világosan mutatják, hogy a földbirtokok tehermentesítése soha nem öltött olyan nagy arányokat, mint az utóbbi másfél év alatt, a tehermentes birtokok száma napról-napra szaporodik, de nagy számban fogy a személyhitellel terhelt adósok száma is. A földárak magasak. A jószág állomány sem csökkent, lényeges a háború alatt és különösen nem a háború miatt. Ami hiány az igás szarvas marhánál mutatkozik, az csakhamar pótolódik a megnövekedett számú növendékmarhából, mellyel zsuffolva vannak legelőink. Némi apadás észlelhető a lóállománynál, mely azonban a kellő időben megtett óvintézkedések folytán szintén gyorsan pótolható lesz. A sertés és juh állomány pedig ha mutat is némi apadást, az a különféle járványos kórok következtében állott elő, ami tehát békés időben is hullámzóvá szokta tenni a létszámot s igy a háború rovására nem irható.

Mindezeknél fogva tehát ha a ládafiában csomóban fekszenek a bankók és a takarékpénztárak betétállománya hatalmasan felduzzadt, ez nem csupán pénzbőséget,

hanem egészségesebb kifejezéssel megjelölve vagyont jelent, ami bizonya háborús konjungturák mai örvendetes állása szerint olyan állapot, amely köz- és nemzetgazdasági viszonyainkra nézve a legszebb jövő kilátásait tárja elénk.

Ettől a szép kilátásokkal kecsegtető jövőtől most még elválaszt a háború, de a háborúnak sikeres befejezéséhez most már igazán egy utolsó erőfeszítésre van szükségünk.

Ellenségeink sora*Románia beavatkozásával bezárult és ez a minden tekintetben utolsó ellenség is*alig kezdte meg a háborúskodást, hadserege már szétverve fut a szövetségesek bosszúálló fegyverei elől.

Egy — egyetlen egy utolsó erőfeszítésre van még szükség és ha ez az erőfeszítés elég erős lesz részünkről, mint amilyen tőlünk már nem egyszer kitelt, akkor megbillen a háborús mérleg serpenyője még pedig olyan lendülettel, melyet visszabillenteni nem lesz képes többé ellenségeinknek végleg megbénított ereje.

Hadseregeink készen állnak erre az utolsó erőfeszítésre, csak adjuk meg részére a szükséges anyagokat, illetve azok előteremtésére a szükséges költséget.

Erre való lesz a legközelebb jegyzésre kerülő ötödik hadikölcsön.

Sok a pénz, sok'k heverő tőke. Most pedig mikor minden erőre szükségünk van, a pénz erejét legkevésbé szabad hevertetni. Akármilyen kicsiny, vagy akármilyen nagy az a töke, hasznosabb és szükségesebb célra nem fordíthatjuk azt, mint, ha azzal elősegítjük a háború sikerét, elősegítjük annak győzelmes és mielőbbi befejezését, úgyszólván megvásároljuk azon a mindnyájunk által óhajtott békét.

Katonáink vérüket, életüket áldozzák fel, ők adják mindenüket, amijük van, ami tőlünk még a heverő pénzünket sem áldozatként kéri a haza, hanem kölcsön, jó kamatra, rövid időre.

Mikor tehát ilyen szent, nemes célra odaadjuk feleslegünket, egyúttal jól gyii- mölcsöztetjük pénzünket, olyan jól, melyet ma sehol másutt el nem érhetünk.

Szép sikere volt eddigi hadikölcsö- neinknek, de a mai helyzet már olyan, mely garanciát hord magában arra nézve, hogy az ötödik hadikölcsön minden eddigit felül fog múlni fényes eredményében, de kihatásában is, V'ederemo!

Október végén.

Bár merre járunk, sárguló falevelet sodor lábunk elé a természet múlásáról dudolgató őszi szél. Kertek, ligetek, a kincsétől most megrabolt szőlőink, az erdők, völgyek minden dísze, virága a nagy végről szóló természeti törvényeket hirdetik a teremtés koronájának, az emberek is.

Az emberek kedélyvilága az utolsó pár év alatt a legpompázóbb tavaszi napsütésben is borongásra hajlott, nem csoda tehát, ha az október végi lombhullás láttára, akkor, mikor már csak pár nap választja el a halottak napjától — még inkább rabja lesz a szomorú hangulatnak s emlékezetébe idézi a múltat, kedves halot- tait, szerettei ravatalát, a temetés és eltol- delés szivet sajtoló aktusait.

Különösen gyarló teremtmény az ember, mely az elköltözőitek szeretetéböl fakadó áhitatos érzelmek, a szivet marcangoló fájdalmak közepette sem tudja gyarlóságát fékezni és a földi pályának ezt a legszomorubb jelenetét sem tudja elválasztani a hiábavalóságok fényétől a földi hiúság pompájától.

A mi nemzetünkről különösen is világgá terjedt nézetként hangoztatják, hogy temetni nagyon szépen tud. Szerettei és nagy halottjai koporsóját pazar bőkezűséggel, csillogó pompával borítja s ragyogó díszben sorakozó menettel viszi utolsó útjára.

Magyar világ Bukovinában.

Borgróprundig még csak elhozza az embert a vonat. De ott azután vége a világnak. Az ember megáll a fehérre meszelt kis állomáson, lerakja podgyászát a fülledt levegőjű homályos váróteremben, azután elkezd gondolkozni azon, hogy az Istennek milyen csodája segítségével repülhetne keresztül a Magurán. A magára maradt kétségbeesett utas felsóhajt :

— Hej, ha most egy automobilom volna!

Még ki sem mondta, már tülköl is az

autó és egy-kettőre ott is terem. Nem is egy. Egymásután nyolc-tiz is. Katonai teherautók. A legkitűnőbb fajta, ügy szaladnak neki a Magúra meredek szerpentinjeinek, hogy az ember szinte szédül bele. A gondbaborult utas lelkében uj remények ébrednek. Odamegy a soffőrökhöz és megkéri őket, hogy vigyék magukkal. De a soff őrök csak a fejüket rázzák.

—- Nem lehet. Nem szabad.

Az ember könyörgésre fogja a dolgot. Busás borravalókat igér. Egy csernovici bank- igazgató kétszáz koronát Ígért. Hiába. A sof- főr minden ajánlatra a feját rázza.

— Szigorú parancsunk van, hogy senkit se vigyünk. A Magúra tetején pedig őrség áll, minden kocsit feltartóztat, kikutat és leszállítja azt, akinek nincs a hadseregparancsnokságtól engedélye az automobilok használatára, Ha felvenném Önt, engem lecsuknának, Önt pedig letennék podgyászostól a Magúra tetején a hóba. Aztán se előre se hátra.

Berreg a motor, egymásután nekiiramodik a tiz automobil s az utas ott marad a maga gondjaival a borgóprundi állomáson. Aztán gondolkodik:

— Dorna-Vatra ide éppen hatvan kilométer. A hegyvidék tele van hóval. Már itt rögtön Borgóprundon túl kezdődik a hó országa. Hóban ilyen emelkedés mellett egy szekér nem tesz meg napjában többet húsz kilométernél. Az úthoz tehát éppen három nap kellene, akkor is, ha az ember találna is egy szekeret, mely elvállalja a fuvart. Szekér. Könnyű ezt kigondolni. De hol van az a szekér ? Az ember bemegy az állomásfőnökhöz és megkérdezi:

— Uram, hol lehetne itt egy szekeret találni, amely elmenne Dornavatrára?

— Szekér nincs, — mondja az állomásfőnök — ne is tessék keresni. Ön előtt már százan is kerestek és nem találtak. Kár a fáradtságért. Egy tanácsot adhatok, tessék bemenni a Luncan-szállóba, lefeküdni és holnap visszamenni Besztercére. Mert itt keresztül nem jut.

Megfogadtam a tanácsot. Bementem a Luncanba, megvacsoráztam elég jól és elég olcsón aztán vártam a csodát. S a csoda csakugyan megjött. Bejött egy ur, talpig érő bőrkabátban, automobil sapkával a fején, a sapkán tisztirózsa. Borzasztó nagy szakálla volt s

az arca tele volt sárral, amit a kocsi fröcskölt föl rá. Kikászolódott a nagy bundából, akkor láttam, hogy katonatiszt, huszárzászlós. Körülnézett a teremben s mikor meglátott odajött:

— Szervusz, mondta és nevetett. Nem ismersz meg ?

Azután megmondta a nevét.

Igazán nem ismertem volna rá. Pedig jó- barátom. Poéta, szép verseket irt, sokáig élt Berlinben. Odahaza Pesten neki voltak a legszebb lakcipői.

— Itt rekedtem, barátom, — mondtam.

— No felelte — majd segítek rajtad. Magammal nemvihetlek, mert szigorú parancsom van. De maradj itt holnapig. Én most felmegyek Dornavatrára és leküldök onnan valami alkalmatosságot.

Másnap csakugyan eljött értem egy fi- akker. Azzal azután tizennégy órai kocsizás után valóban megérkeztem ide, az osztrák államvasutak végállomására. Innen majd már vasúton mehetek tovább Csernovitz felé. Napjában egyszer indul a vonat Gurahumorán és Hatnán át Bukovina fővárosába.

Dornavatra tulajdonképpen fürdőhely. Forró Kénes források vannak a környéken. Mint minden osztrák fürdőhelynek, ennek is szép széles utcái, csinos nyaralói, gondozott parkjai vannak. A széles Dorna folyón csinos vashid vezet keresztül. Azon túl van a Kurhaus és a Kurpark. Rendesen junius közepéig csendes és kihalt a város. Júniusban