Szatmármegyei Közlöny, 1916 (42. évfolyam, 1-53. szám)
1916-09-03 / 36. szám
* Nagykároly« 1916« szeptember 3. 36. szám. 4_______________ ___________ XLIi. évfolyam. SZ ERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATAL Hová alap szellemi és anyagi részét illető közlemények küldendők : oioo NAGYKÁROLYBAN, Jókay-utca 2. szám oooo Telefon 56. szám FŐSZERKESZTŐ: DR. fi U T fi L ISTVÁSÖ SZERKESZTÉSÉRT FELELŐS : PÁSXÁDY JANOS FÖMUNKATÁRS oooo MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP oooo ELŐFIZETÉSI ÁRAK: Egy évre helyben házhoz hordva 5 K, vidékre postán küldve 8 K. Megyei községek, egyházak és iskolák részére egy évre 5 korona. Hirdetések jutányos áron közöltetnek. o „Nyilttér“ sora 60 fillér. Románia orvtámadása. i Románia augusztus 27-én este 3A9 órakor háborút üzent Magyarországnak és Ausztriának. E hadüzenet nem egyéb, mint a szövetségessel szemben mindenféle előzetes tárgyalás, vagy kívánság nélkül elkövetett példátlan orvtámadás. Becstelenségét még azzal is tetőzte, hogy a hadiállapot beálltának óráját úgy állapította meg, hogy az egybeessék a jegyzék átadásának órá- i jával. Sejtettük már régebben, hogy hányadán vagyunk Romániával s éppen azért Erdély védelmére, a közrend és nyugalom fenntartására, az ellenség által netalán fenyegetett lakosság biztonságba helyezésére minden intézkedés megtetetett. Az olaszok legalább fölmondotfak a szövetségi szerződést, mielőtt hadat üzentek. A dicstelen román kormány a szerződés felmondása nélkül egyenesen a hadiállapotba lépett. Ez a legszemérmetlenebb és legközönségesebb árulás, amelyet a történelem ismer és ez még az olasz hüségárulással szemben is fokozatot jelent. Felháborodott kedéllyel és jogos haraggal, de nyugalommal lépünk ebbe a reánk kényszeritett uj harcba, azzal az erős eltökéltséggel, hogy ezt az áruló szövetségest is megsemmisítjük. A románok világtörténelmi szereplése előttünk ismeretes. A 2-ik balkáni háborúban is akkor támadta meg orvul Bulgáriát, mikor az már hosszú, dicső küzdelem után kifáradt. Istenbe, a magunk és hatalmas szövetségeseink erejében feltétlenül bízva, hideg vérrel és önbizalommal felvesszük ezt a harcot is a biztos győzelem reményében. Ez a hadüzenet a mi lelkesedésünket, végső győzelembe vetett hitünket, erőnket, akaratunkat csak megszázszorozza. A kaszárnyákban egymással versenyezve jelentkeznek a magyar hősök a legújabb frontra, hogy minél előbb megtorolják a gaz árulást. Hogyne volna ekkora a lelkesedés — mikor Románia Erdélyt akarja a Tiszáig! Ur akar fölötted lenni drága magyar vérem az a Románia, aki félszázad előtt i még arra sem volt méltó, hogy saruid szíját megoldja ; az a Románia akar feletted uralkodni, aki minden kultúráját Erdélytől kapta. Romániának soha történelmi joga erre a területre nem volt; sem rokonság, sem hódítás, sem elbirtoklás jogán egyetlen fűszálat sem nevezhet itt a magáénak. A jog, amit formál, bitorlásra épül s a sérelmek, amelyekre hivatkozik, sehol sem láthatók. Magyarország románjai pedig nem fogják magukat szemfényvesztő hazugságok által megtévesztetni, nem fogják feledni, hogy mivel tartoznak a hűséges, gondos, vérrel és könnyel áztatott anyaföldnek. Hiába kacsingatnak tehát a románok az Árpád-hóditotta szent hazai földre. Még ilyen harcot és ilyen hősöket nem látott a világ, mint a milyeneknek most mutatkozik a magyar. És meg fogjuk mutatni nemcsak Romániának, de az egész világnak, hogy apáink évezredekre szerezték nekünk ez országot és mi megvédjük és megtartjuk azt még akkor is, ha a poklok minden ördöge is ellenünk támad. fí hazai románok és Románia hadüzenete. A hazai románok vezető emberei Románia orvtámadásával szemben mindenütt ünnepélyesen kinyilatkoztatják, hogy a világháború ezen uj fázisa hazafias magatartásukat, eddigi hazafias hűségűket, a trón és haza iránti törhetetlen ragaszkodásukat nem ingatja meg, sőt polgári és hazafias kötelességeiknek még fokozottabb mértékben való teljesítésére sarkallja őket. Örömmel állapítjuk meg, hogy nem riadnak vissza a legnagyobb áldozathozataltól sem, hogy ezt a reánk kényszeritett világháborút dicsőségesen fejezzük be. A Román hadüzenet által teremtett uj helyzetben nyíltan felemelik tiltakozó szavukat az orvtámadás ellen azok, kik hivatva vannak a hazai románság gondolkozását nyilvánítani, — kifejezést adnak azon egyedül reájuk nézve is jótékonyan ható törekvésnek, hogy e hazának hűséges fiai óhajtván maradni, annak megerősítésére és felvirágoztatására karöltve, testvéries egyetértéssel fognak a jövőben is munkálkodni. Vármegyénk románsága gondolat- világának, magatartásának megnyilatkozását látjuk az alábbi nyilatkozatban, melyet társadalmunk egyik illusztris egyénisége tett előttünk. A nyilatkozat szövegét itt közöljük : »A szatmárvármegyei román intelli- gentia, különösen a román gör. kath. papAz uj telep. Irta: JUHANI AHO. Mindketten a papiakban szolgáltak, a férfi mint szolga, a leány mint szolgáló. Az étkezéseknél néha váltottak csak néhány tréfás szót, de többnyire veszekedtek. Az uraság véleménye az volt, hogy egyeilenkedő cselédek és mindenki azt mondta róluk, hogy olyanok, mint a kutya és a macska. De az éjszakai halászatnál, a szénagyüj- tésnél és az a.atásnál megérlelődött bennük a gondolat, hogy közös tűzhelyet alapítanak. Távol a magányban kiválasztottak egy .helyet ahol fölépíthetik házukat. Egy tisztás volt ez a hely, amelyet megfelelően irthattak és beültethettek. Nagy darab földet használhattak föl szántóföldnek és a patak két partját használhatóvá tették. Csak lehetséges volna fölépíteni a házat! Hanem a bér nagyon alacsony volt és a háztartáshoz ló és tehén is kellett. Ez a körülmény késleltette a házasságot. Hanem a jövőre való kilátások napról-napra javultak. Szabad óráikban kiszámították, hogy mennyi ideig kell még szolgálniok, mig a szükséges összeg együtt lesz. Mindenki igyekezett őket lebeszélni szándékukról, mikor egy nyáron mindketten vonakodtak a papiaknál szolgálatba állni. Hanem ők öt évig számolgattak és gondolkodtak és elhatározásuk megmásíthatatlan volt. A papnak bele kellett egyeznie és ők ősszel elhagyták helyüket. A következő télen még a faluban laktak és néha mint napszámosok dolgoztak a papiakban. Anna szőtt és segített a papnénak kézimunkázni. A lakodalom a következő év pünkösdjén volt. A költségeket a régi uraság fizette. Mikor az uj pár elbúcsúzott és a pap az ablakon át nézte, mint távolodnak az utón, megrázta a fejét és azt mondta : — Próbálják meg a fiatalok,» de a vadont egy szolga és egy szolgáló nem tudja kiirtani. A papnak igaza volt, de* Finnország vadonjai mégis csak igy váltak használhatókká. Vilmos bízott a jövőben. — Csak egészségesek legyünk és fagy ne legyen. A mocsár ott lenn sokszor hoz fagyot, de ha az ember szorgalmasan dolgozik, az erdőt visszaszorítja és a napot bebocsátja, akkor ..............különben jer el jövő nyáron és nézd meg. De én nem mentem sem a jövő nyáron, sem azután. Majdnem elfelejtettem őket. Egyszer mikor otthon voltam, kérdezősködtem róluk. ' — Adósságokat kellett csinálniok — szólt atyám. , — Es Anna megbetegedett — fűzte hozzá anyám. Eltelt néhány év. Egyetemi hallgató lettem, nyáron odahaza voltam és vadásztam. Egy felhős októberi napon bolyongtam az erdőben és egy keskeny ösvényre jutottam. Szitálni kezdett az eső. Kutyám hirtelen morogni kezdett. Lódobogást hallottam és nem- j sokára láthatóvá lett a ló is. Két rúd közé ! volt fogva, amelyeknek vége lenn volt a földön. A rudakon keresztben egy koporsó feküdt. Mögötte lépegetett Vilmos. Sok dolga volt azzal, hogy a koporsót egyensúlyban tartsa. Szenvedőnek látszott. Arca sápadt volt, szemei fénytelenek. Csak akkor ismert rám, amikor a nevemet megmondtam. — Mit viszel a koporsóban ? — A feleségemet. — Meghalt ? — Igen, meghalt. Megtudtam végzetes sorsukat: fagy, adósság, sok gyermek, az asszony a megerőltetéstől megbetegedett és meghalt. Most a sirhoz kellett vinni, de az ut nagyon rossz volt. Vilmos elbúcsúzott tőlem és folytatta az útját. A rudak párhuzamos árkokat vájtak az ut homokjába. Én az ellenkező irányba mentem és egy patakhoz értem, ahol valami gátat építettek. Az ösvény, amelyet a lakodalom napjáról ismertem, a házhoz vezetett. A sövény mögött egy sovány tehén bőgött s az udvaron egy sertés röfögött. Mégis sikerült ennek az embernek a va - dönt termékennyé tenui. Egy egész szántó
